A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított „Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért” elnevezésű elismerésben első alkalommal a Csokonai Nemzeti Színház részesült.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Lukács Sándor és Rubold Ödön színművészek kedden a Nemzeti Színházban mutatták be a Sík Ferenc emlékére alapított országos színházi díjat.
Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje előtt tisztelegve ünnepi állománygyűlést tartott a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május harmadikán a Szeghalmi Művelődési Központban.
Békés megyébe látogatott Mag. Elisabeth Ellison-Kramer magyarországi osztrák nagykövet, aki a megye települései által nyújtott befektetési lehetőségekkel ismerkedett meg, valamint azokkal az ipari területfejlesztésekkel, amelyek megvalósítása ebben az esztendőben indul el Békéscsabán és a megye településein.
A Békés Megyei Önkormányzat március 13-án tartotta ünnepi közgyűlését az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából a békéscsabai Fiume Hotel dísztermében.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke 2018 elején az elmúlt évre visszatekintve értékelte az elvégzett munkát, kiemelve a megyét érintő fejlesztéseket.
Soron kívüli ülést tartott a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Döntött a testület a Békés megyei területrendezési terv módosításáról, valamint napirendre került a Soros tervvel kapcsolatos állásfoglalás. Utóbbi heves szópárbajt generált a képviselők között.