Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2022. december 1-jén (csütörtök) 8:30 órától KÖZMEGHALLGATÁST tart a városi vezetők és az önkormányzati képviselők részvételével.
A Békés Megyei Önkormányzat és a Gyulai Pálinkafesztivál által felkért szakmai zsűri döntése alapján idén a Békés Megye Pálinkája kitüntető címet a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft. „Érlelt alma" pálinkája érdemelte ki, melyet Fabulya Attila vett át a manufaktúra nevében.
Budapesten került megrendezésre a 30. Magyar Kézművesség napja, ahol többek között Juhos János Békési Ipartestület elnöke, IPOSZ alelnök) tartott előadást az Ipartestületek 30 éves múltjáról és jövőbeli kilátásairól.
A megye 29 településének értéktári bemutatkozása, 63 kézműves kiállító, 11 katonai hagyományőrző, gyermek- és színpadi programok, nemzetiségi bemutatók, ételkóstolás és egyéb szórakoztató elemek sorakoznak a hetedik Megyenapon.
Hetedik alkalommal szervezi meg a Békés Megyei Önkormányzat a Megyenapot, ezúttal is szeptember első szombatján. A megyei összetartozás napja idén az eredeti formában, színpadi programokkal kiegészülve várja az érdeklődőket, szeptember 3-án, Békéscsaba főterén.
Dr. Horváth Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat jegyzője, mivel betöltötte a jogszabályok által előírt felső korhatárt, 2022. június 24-én nyugdíjba vonult.
Békés területét elsősorban a Fehér- és a Fekete-Körös uralták, erek és fokok, amelyek a XIX. századi tervszerű folyószabályozásokig lápos, mocsaras területet alkottak. Dr Fábián Judit helytörténet kutató írása Békés Mátrixon.