Tartalmas, közösségépítő és élményekben gazdag nyári hónapot tudhatnak maguk mögött a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ Jantyik utcai klubjának tagjai.
Igazi gasztronómiai élményekkel és meghitt ünnepléssel telt a mai nap a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ bélmegyeri klubjában, ahol a tagok közösen varázsoltak az asztalra nyári finomságokat.
A harmadik éve folyó rendezvénysorozat következő eseményén ez alkalommal három érintett előadóval a határon túli kisebbségi magyarság, valamint a határon túli és hazai magyar ajkú cigányság kérdéseit tárgyalják meg.
A Teológus klubjának soron következő alkalmával Mucsi András teológus vezetésével a meghívott előadók a ,,Keresztyénség, médiaetika és a mesterséges intelligencia” címmel beszélgetnek 2026. április 21-én 17 órától a Művelődési Központban.
Vidám hangulatú télűző farsangi mulatságot szervezett közösen a BVSZSZK két klubja, a Jantyik és a Végvári klub. A rendezvény jó alkalmat adott arra, hogy a résztvevők együtt ünnepeljenek, beszélgessenek és egy kicsit kiszakadjanak a hétköznapokból.
A városi művelődési központ adott otthont a Teológusok Klubja idei első kerekasztal-beszélgetésének, amely a „Kereszténység és az idők jelei” címet viselte. A rendezvény célja – a szervezők megfogalmazása szerint – az volt, hogy közérthető formában, különböző felekezeti nézőpontokból reflektáljanak a jelenkor társadalmi és lelki kihívásaira.
Az év első hónapja hagyományosan nem a nagyszabású rendezvények időszaka – sokkal inkább a ráhangolódásé, az újrakezdésé és a közösségi ritmus visszanyerésé. A BVSZSZK Dózsa utcai klubjában azonban januárban sem áll meg az élet: a mindennapi programok aktív, közösségformáló jelenléttel indítják
Vidám hangulat és alkotó kedv jellemezte a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ Végvári Klubjának legutóbbi foglalkozását, ahol a klubtagok már javában készülnek a közelgő farsangi időszakra.
Egy ízletes palacsinta bármely napszakban mosolyt csal az arcokra – ezt ezúttal a Békés Városi Szociális Szolgáltató Szarvasi úti klubjában is megtapasztalhatták a résztvevők. A klub munkatársai palacsintával kedveskedtek a tagoknak, amelyet jóízűen, baráti hangulatban fogyasztottak el.
A Végvári klub tagjai tartalmas és élményekben gazdag októbert tudhatnak maguk mögött. Látogatást tettek az Almássy-kastélyban az Idősek Világnapja alkalmából, majd a Művelődési Központban megtekintették Batizi Veronika „Változások” című festménykiállítását.
A Szarvasi utcai klubban is méltó módon megünnepelték a húsvétot. A hagyományokhoz híven nem maradhatott el a kölni és a locsolóvers sem – a férfi klubtagok gondoskodtak arról, hogy egyetlen „hervadozó virágszál” se maradjon szárazon.
A húsvétot megelőző hetekben minden klubban az ünnep hangulatához illő díszek készültek. A Jantyik utcai klubban sem volt ez másként: a résztvevők közös munkájának eredményeként az udvaron egy színes tojásfa is helyet kapott, amely az elkészült alkotásokból állt össze.
A Dózsa utcai klub legutóbbi foglalkozását a víz világnapja témája köré építette. A résztvevők egyénileg kiválasztott technikákkal színezték ki a díszeket.