Újszerű kezdeményezést indított a Békési Kulturális Nonprofit Kft. Negyedévente a város minden háztartásába eljuttatjuk a település következő havi programjainak ajánlóját, még pedig olyan módon, hogy a kis füzetet a cég munkatársai maguk viszik el a lakossághoz.
A Rendezvénygödörben május elsején 14 órakor kezdődő eseményen fellép a Mediterrán zenekar, Mc Hawer és Tekknő, az Exoticból megismert Sipos F. Tamás, illetve gyermekműsort ad Pepe manó.
Tisztelt Betegeink! 2023.04.11-től elindult betegirányító központunk, ahol most már személyesen is lehet időpontot foglalni a József Attila utcai rendelőintézetben!
A Békés Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Főosztály 2023. március 8. nap kezdettel magas pathogenitású madárinfluenza fertőző állatbetegség megállapítása miatt Békés településen is elrendelt védőkörzetet 2023. március 30. naptól kezdődően feloldotta és felügyeleti körzetté nyilvánította.
A három szervezet: A Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Nefelejcs Egyesület és a Békési Kisgazdakör tagjai március 30-án a város óvodásainak húsvétra készülve, csokitojás keresést és állatsimogatót szervezett.
Minden évben megemlékezik a Roma Kultúra Világnapjáról a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió, az idei ünnepség keretein belül egy oktatási szakmai programra is sor került a Reményhír Intézmény szervezésében.
Békés Vármegye Önkormányzata idén harmadik alkalommal rendezte meg a megyei értékekhez, hungarikumokhoz kapcsolódó vetélkedő sorozatát a HUNG-2022 pályázat keretében.