A hatályos jogszabályok alapján a munkáltatók kötelesek képzett elsősegély nyújtókat kijelölni és foglalkoztatni. Éppen ezért az Alföldvíz Zrt. ,,iskolapadba” ültette több dolgozóját.
Csőke Dorina, Csökmei Gábor, Gellén Sándorné, Gyebnár Mónika, Kondacs Edit, Somlyainé Cseh Margit, Szelezsánné Nemes Kriszta, Tóth Ildikó, Vargáné Hoczopán Orsolya és Winkler Péter felvételei mutatjuk be. Minden beküldőtől egy fotót választottunk ki. Technikai, minőségi megkötés nem volt, csak az, hogy Madzagfalván készüljön a kép. A beküldők között egy GREBB vendéglátást sorsoltunk ki, a nyertes:
Mint azt Dr Esiobu Anayo Augustus, Ágoston atya hírportálunknak elmondta, a Szentháromság Plébániai templom külső homlokzata már teljesen megújult, amelynek ünnepélyes megáldására tavaly novemberben került sor, azonban
Mucsi András, az ibrányi választókerület képviselője a szerkesztőségünknek elküldött közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a Kispince utcán a vízszolgáltató munkálatai miatt útszűkületre kell számítani egy szakaszon.
Budapesten, augusztus 18-án, 19:00 órától a Bazilika előtti téren újra felcsendül a zene, mikor a magát mindig is pesti srácnak valló magyar származású zenész, producer és énekes, Leslie Mandoki és grandiózus zenekara, a Mandoki Soulmates egy különleges koncerttel ajándékozza meg a magyar közönséget a Szent István ünnep keretén belül.
Két új orvos dolgozik idéntől a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdőben, ezen túl pedig sikerült új eszközöket vásárolni 7,4 millió forint értékben a sebészeti szakrendelőbe – tájékoztatta szerkesztőségünket Mucsi András képviselő, az egészségügyért felelős önkormányzati Humán és Szociális Bizottság elnöke.