Az egészséges élelmiszerek alapos megismerése mellett a védőnéni igen szemléletes, részletes előadásában megerősítést kaptak, korcsoportoknak megfelelően, a gyerekek a helyes tisztálkodás, illetve az orvos munkájának fontosságáról. A 2 hetes projektünk zárásaként a szülőket is meghívtuk, ahol egy mozgásos, vidám hangulatú családi délutánnal tettük élvezetessé ezt a programot.
A résztvevőket almával, saját készítésű sajttal kínáltuk a nap végén, ezzel is hangsúlyozva a tejtermékek, gyümölcsök fontosságát, az egészséges életmód tudatosítását.
Az idén 2016. április 22-én rendezték meg a XXIII. Vésztői Területi Versmondó Versenyt.
A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola minden évfolyamon induló, összesen 69 tanulóval képviseltette magát.
Az iskolai megmérettetés után intézményünk négy tanulója jutott be a Varga Tamás Matematikaverseny megyei fordulójára. A versenyt Békéscsabán rendezték meg, ahol öt kidolgozandó feladat várt a diákokra, amely nagy kihívást jelentett számukra. A továbbjutott tanulóink igen nagy érdeklődést mutatnak a tantárgy iránt, lelkesen oldják meg a kapott feladatokat.
Békés Város Önkormányzatának köszönhetően a 2009-ben újonnan felépült és átadott Békési Uszodában ingyenes úszásoktatással segítjük az iskolás gyermekek egészséges életmódra nevelését, vízhez szoktatását - tudtuk meg Izsó Gábor polgármestertől.
2016.04.19-én, 44. alkalommal került megrendezésre városunkban a nagy múltra visszatekintő Kállai Jenő Emlékverseny. Az idén sem fogadott minket kegyeibe az időjárás. Ennek ellenére jó hangulatban telt a kedd délelőtt.
Dr Pálmai Tamás vendégei Bencsik András, a Magyar Demokrata hetilap alapítója és főszerkesztője tovább Szarka Sándor, a Magyar Demokrata hetilap szerkesztője volt. Köszöntőt mondott Dankó Béla országgyűlési képviselő.