Élő cigányzenés vacsora Horváth Rudival és zenekarával a Kira Vendéglőben, pénteken 19 órától! Csak összesen 40 fő jelentkezését tudjuk fogadni, ezért érdemes időben jelentkezni!
A kultúra, a művészetek, a közösségi művelődés támogatása nagyon fontos, és külön elismerés illeti azokat a magánszemélyeket, cégeket és vállalkozásokat, akik áldoznak arra, hogy bármilyen módon segítsék a kultúra különböző területén ténykedőket.
Békés város területén az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B §-a alapján kerül sor az ebek összeírására a jogszabályban meghatározott adattartalommal.
A Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ, mint a TIOP 3.4.2-11/1-2012-0316 azonosítószámú Hajléka a Házban elnevezésű projekt keretében 2015. január 21-n Infrastrukturális átadó rendezvényt valósított meg.
Az U9-es csapatunk vasárnap Gyulán lépett pályára a Kisiskolások bajnokságában. Két mérkőzés várt a gyerekekre, az első meccset a Pick Szeged csapatával játszották a fiúk. Már az első félidőben jelentős előnyre tett szert Gazsó Gyuri csapata és a félidőben 4-12-re vezettek. A második játékrészben kicsit megtorpant a békés játéka, nem sikerült gólokat szerezni, amit a Szeged kihasznált és gólokkal büntetett, ám így nyert a Békés 8-14-re. A nap második összecsapása a hazai pályán játszó Gyula ellen, elég egyoldalú mérkőzésre sikeredett. A félidőben 5-11-re vezetett a Békés, a második játékrészben a hazai csapat nem tudott gólt lőni, míg békési oldalról csak szaporodtak a gólok. Végül 5-19-re a második meccsét is megnyerte a Békési FKC U9-es kisiskolás csapata.
Tegnap este az Orosházi FKSE U23-as csapatát fogadta a Békési FKC felkészülési mérkőzésre. Az első perctől kezdve hazai kézben volt a mérkőzés irányítása. A 20. percig mondhatni kiegyenlített volt a mérkőzés 11-9, ám a félidő végére 7 gólos előnyre tett szert a csapat. A második félidőben csak növelte a különbséget a Békés. Azt azért meg kell jegyezni, hogy az Orosháza egy 12 fős kerettel tudott részt venni az edzőmérkőzésen, míg a békésiek kispadja sokkal hosszabb volt, így pihent ők pihentebb játékosokat tudtak becserélni.