Molnár Miklósné az Alapítvány elnöke köszöntötte Izsó Gábor Polgármester Urat, és a több mint 200 fős vendéget. A rendezvényen részt vettek a Bélmegyeri, Muronyi és a Mezőberényi nyugdíjasok is.
Szavalóversennyel folytatódott a "Ki a legjobb szegedis?" eseménysorozat a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium "Szegedi" alsó tagozatán. A versenyre 2012. április 2-án került sor.
A Békési DAC történetében először indult junior félmaraton csapat, akik a 21,1 kilométert remekül és egyben hősiesen teljesítették. A Botos Zsolt, Pásztor László, Sós Ádám és Kovács István alkotta csapat a bravúros harmadik helyen ért célba.
A Vastag testvérek mellett Varga Viktor is ott lesz a nívós békési tehetségkutatón! Idén 14. alkalommal kerül megrendezésre „Az Én hangom” énekverseny!
Izsó Gábor polgármester nyitotta meg szombaton a Fregolina Kupa - Tánciskolás Táncverseny döntőjét, melyre az egész országból érkeztek versenyző párok.