Naptár

Tételek: 1 - 10 / 10 (1 oldal)
  • CSALÁDI NAP ismét
    Időpont: 2013 Október 5. ( Szombat ) 13:30
    2013. október 5-én szombat délután szélesre tárja kapuit a SZKIRG Szánthó Albert utcai telephelye
  • Vereség a bajnok esélyestől
    Időpont: 2013 Szeptember 22. ( Vasárnap ) 18:00
    SBS Eger Eszterházy SZSE – Békési FKC 36 - 23 (18-10) A bajnok esélyes Eger csapatával játszott csapatunk vasárnap. Nem hiába indult neki, így az együttes a bajnokságnak. Egy összeszedett, gyors, jól felépített játékot képviselnek. Mondhatni, hogy az első percektől kezdve a mérkőzés irányítása a kezükben volt. Az első félidőben ezt már az eredmény is tükrözte. A szünetre már 18-10-es hazai vezetést mutatott a tábla. A második félidőben volt pár lerohanása csapatunknak, ám ezt az Eger egy időkéréssel meg is szakította. A mérkőzés végére 36 – 23-as végeredmény született.
  • Hétvégén Egerbe utazik a BFKC
    Időpont: 2013 Szeptember 22. ( Vasárnap ) 16:00
    A bajnok esélyesnek kikiáltott Eger csapatával játszik csapatunk vasárnap. Az egriek is 2 ponttal zárták az előző fordulót, mint a BFKC. Egy kemény, nem túl sok gólos mérkőzésen tudott nyerni az Ózd ellen 19-21-re. A Gyöngyösből igazolt Szabó Péter 11 góllal szórta meg az Ózd csapatát, rá mindenképp koncentrálnia kell majd csapatunknak, emellett a többi a játékos is igen jó képességgel rendelkezik.
  • Juniorjaink nyerni tudtak az Eger ellen
    Időpont: 2013 Szeptember 22. ( Vasárnap ) 16:00
    Eger Eszterházy EVSI – Békési FKC 27 – 35 (15-18) Csapatunk a hosszú utazás után góllal tudta kezdeni a mérkőzést, az elején fej-fej mellett küzdött a két csapat. A 10 percben egy véletlen ütközésben az Eger egyik játékosa a hatoson belül összeütközött kapusunkkal, a játékvezetők erre hirtelen piros lappal reagáltak. A mérkőzés további 50 percében Földesi kapusunk védett, aki elkapta a fonalat. A félidő előtt már eltudtunk menni több góllal is. A második játékrészben nagyon jól kezdtünk. Szilágyi Dávid egymás után megszórta az Eger kapuját több góllal is. Mindenki játék lehetőséget kapott a csapatban és nyerni tudtak a fiúk 27-35-re.
  • 6 : 4 !
    Időpont: 2013 Szeptember 22. ( Vasárnap ) 10:00
    Képek a mérkőzésről...
  • GYŐZELEM !
    Időpont: 2013 Szeptember 21. ( Szombat ) 16:00
    Képek a mérkőzésről...
  • Kikötő Kupa - Versenykiírás!
    Időpont: 2013 Szeptember 7. ( Szombat ) 10:00
    Békési kajak - kenu duatlon és sárkányhajó verseny
  • MFN 2006 - (Mozgó)Képek
    Időpont: 2006 Szeptember 7. ( Csütörtök ) 09:00
    Képválogatás a 2006-os madzagfalvi eseményekból...:
  • Kiállítás és előadás az Állatok Világnapja alkalmából
    Időpont: 2013 Szeptember 22. ( Vasárnap ) 15:26
    Monostori Piroska, az „Esély” Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület tagja „Hogyan legyünk jó gazdik?” címmel előadást tart az Állatok világnapja alkalmából 2013. október 4-én (péntek) 14.00 órai kezdettel a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban.
  • CSALÁDI NAP ismét
    Időpont: 2013 Szeptember 22. ( Vasárnap ) 15:40
    2013. október 5-én szombat délután szélesre tárja kapuit a SZKIRG Szánthó Albert utcai telephelye