Négy-öt munkanapon keresztül folyik a Jámbor utcai híd korlátjának megerősítése, amely az elmúlt hatvan évben jelentősen korrodálódott, így a korlát veszélyessé vált – tudtuk meg Mucsi Andrástól, Ibrány önkormányzati képviselőjétől.
Az aktuális járványhelyzet miatt április végén csak online formában tarthattuk meg középiskolai ballagási ünnepségünket, ezért egy videóösszeállítást készítettünk végzős gimnáziumi tanulóinkról, amit az intézmény honlapján tettünk elérhetővé.
Május 17-e 18.00 és május 18-a 18.00 óra között a Fekete-Körös, Sebes-Körös, valamint a Fehér-Körös hegyvidéki vízgyűjtőjén jelentős mennyiségű csapadék hullott. A legtöbb csapadékot Biharfüred állomásról jelentették, ahol 24 óra leforgása alatt 182 mm eső esett.
Befejeződött a dánfoki foglalkoztató bővítése, amelynek részeként két, egyenként 81,45 négyzetméter alapterületű foglalkoztató területet került kialakításra.
Békés Város Önkormányzata a „Zöld 14” Békés-Bihor Eurorégió Fenntartható Fejlődéséért Egyesülettel közösen sikeresen pályázott a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) települési klímastratégia és egy települési klímavédelmi kerekasztal létrehozása, valamint kapcsolódó lakossági szemléletformálásra.