Igét hirdetett Molnár Máté vezető református lelkész, szolgált a gimnázium színjátszó csoportja és énekkara, felkészítőik Földesi Magdolna és Szabó Edina pedagógusok voltak.
Vasárnap gyülekezetünk Méliusz Juhász Péter 455 évvel ezelőtti hitvitájára emlékezve ünnepi istentiszteleten gyűlt össze, melyen Nagytiszteletű Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Egyházkerület Püspöke hirdette Isten igéjét.
A múlt nyomába eredtek a békési diákok: különleges helytörténeti versenyt rendezett a helyi értéktár bizottság, amelyen 14 háromfős csapat mérte össze tudását. A vetélkedőn 7–8. osztályos tanulók vettek részt, akik játékos, ugyanakkor gondolkodtató feladatokon keresztül ismerkedtek meg városuk múltjával
Ünnepélyes keretek között hirdették ki a „Békés az én szememmel” fotópályázat nyerteseit, amelyet Békés Város Önkormányzata írt ki. A versenyre számos értékes és különleges fotó érkezett, így a zsűrinek nem volt könnyű dolga a döntés meghozatalakor.
A Békési Városvédő és Szépítő Egyesület idén is megszervezte hagyományos megemlékezését a főtéren, Széchenyi István és Kossuth Lajos szobrainál. Az eseményen a helyi diákok közreműködésével idézték fel a reformkor máig érvényes üzeneteit.
Az ősz beköszöntével mindannyian szeretnénk olyan lábbelit választani, amely egyszerre elegáns, divatos és kényelmes a mindennapokra. A békési Fess üzletben most megérkeztek az átmeneti és őszi cipők legújabb darabjai, amelyek között mindenki megtalálhatja a saját stílusához illőt.
„Szerencsésnek mondhatja magát a fenntartó, hogy olyan iskolája van, ahol kezdetektől fogva kiemelt szerepet kap a szakmaiság az elkötelezettség és a szeretet” – emelte ki a Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolájának tanévnyitóján Durkó Albert misszióvezető.
Változások címmel nyílt meg Batizi Veronika békési alkotóművész festménykiállítása a művelődési központ kápolnatermében. A tárlatot Szegfű Katalin, a Békési Újság főszerkesztője nyitotta meg.
Hivatalosan is birtokba vehették a Teleky Óvoda ovisai azt az új tornaszobát, amely a TOP PLUSZ forrásból valósult meg városunkban. A beruházás nemcsak a tornaszobával, hanem fejlesztőszobákkal, kiszolgálóhelyiségekkel és új eszközökkel is gazdagította a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde intézményrendszerét.
A megújult, megszépült Jantyik Mátyás Galériában hivatalosan is megnyílt a Madzagfalvi Napok, illetve a Békési Helyi Értékek kiállítása. Köszöntőt mondott Dankó Béla országgyűlési képviselő és Kálmán Tibor, városunk polgármestere.
A Békési Kishajó Kikötő és a Békési Fiatalokért Egyesület ismét bebizonyította, hogy a nyári esték legjobb programjai a Kettős-Körös partján születnek. Egy különleges „3 az 1-ben” rendezvény keretében kvízjáték, filmvetítés és hajnalig tartó buli várta a vendégeket.