A húsvétot megelőző hetekben minden klubban az ünnep hangulatához illő díszek készültek. A Jantyik utcai klubban sem volt ez másként: a résztvevők közös munkájának eredményeként az udvaron egy színes tojásfa is helyet kapott, amely az elkészült alkotásokból állt össze.
A Békési Kisgazdakör idén is megrendezte hagyományőrző húsvéti délelőttjét. A Békési Korona utcai tagóvoda lelkes óvodásai kerültek meghívásra. A GFE Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium tanulói segédkeztek a nap folyamán.
A tavaszi szünet előtti utolsó napon a békési református templomban tartotta húsvéti istentiszteletét az intézmény. Műsorral szolgált a 4.a. felkészítő pedagógusaik, Baricsa Lajosné, Szászné Sas Hajnalka és Ladányi Anita. Zenével, dalokkal szolgált Sipos Tamás Norbert igazgató vezetésével Dicső Melinda, Kicska László Miklós, Molnár Máté, Arató Tamás, Köteles Zoltán, Tóth Norbert, Gyaraki László Zsolt.
Igét hirdetett Kicska László Miklós intézményi lelkész, Dicső Melinda ifjúsági lelkész. Műsorral szolgált a Rákóczi utcai telephely 3.a. osztálya, felkészítőik voltak Baricsa Lajosné, Ladányi Anita, Szászné Sas Hajnalka és Tóth Norbert.
A három szervezet: A Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Nefelejcs Egyesület és a Békési Kisgazdakör tagjai március 30-án a város óvodásainak húsvétra készülve, csokitojás keresést és állatsimogatót szervezett.
Három szervezet: a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Nefelejcs Egyesület, a Békési Kisgazdakör tagjai összefogtak és húsvéti díszekbe öltöztették a Főtéri hídat és a posta előtti parkolónál néhány fát
A Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Békési Kisgazdakör és a Nefelejcs Egyesület idén is vidám húsvéti hangulatot varázsolt a város több pontjára.
Hétfőn első az orában köszöntötték a SZKIRG diákjai a közelgő ünnepet. Igét hirdetett Nagytiszteletű Molnár Máté lelkész. Műsort adott a 7.A. felkészítő tanáruk Gyaraki László volt.
A Sean Falli, az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesületének vezetőségi tagja az ünnepek előtt Békésre látogatott. Pénteken a Békés Megyei Központi Kórház csabai és gyulai gyermekosztályait kereste fel, ahol húsvéti nyusziként egy kis ajándékkal lepte meg az ünnepek alatt a kórházban tartózkodó gyermekeket.