Békés Város Önkormányzata és a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ elkötelezetten támogatja azokat az egyéneket és családokat, akik segítségre szorulnak.
Vasárnaponként ünnepi műsor, szeretetvendégség és hangulatos adventi kirakodóvásár várja majd mindazokat, akik kilátogatnak az ünnepi díszbe öltöztetett Széchenyi térre, ahol többek között helyi árusok kézműves portékáit, fűszeres, illatos forralt bort és az elmaradhatatlan kürtős kalácsot is megtalálhatják majd.
Andor Zoltán Sándor épületasztalos mester vállalkozása több évtizedes tapasztalattal precíz, megbízható megoldást nyújt Önnek is BÉKÉSEN! FIGYELEM! BÉKÉS KÁRTYÁVAL A BEÉPÍTÉSBŐL 10% ENGEDMÉNYT ADUNK!
A projektet a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió valósította meg Békés Város Önkormányzata tulajdonát képező ingatlanokon, mely egy 4 telekből álló területet ölel fel és a város két, romák által lakott szegregátuma között helyezkedik el, Békés város peremkerületében. A pálya létrejöttét a Magyar Labdarugó Szövetség is segítette.
A Kettős-Köröst bemutató sorozatunk után Szabószomszéd Sándor Békés környéki vizekre látogat és természetesen horgászik is. A második részben 2020-as horgászkalandjaira emlékezik vissza.
A korábban márciusra meghirdetett, de a járványügyi helyzet miatt elhalasztott „Csíksomlyó és a Kárpát-medencei Keresztény Értékek” című rendhagyó fotóművészeti kiállítás a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) békési csoportja hozta el városunkba.
Cégünk komplett technológiai tervek alapján, esetleges papíron fel nem merülő problémák kijavítása után árajánlatot tesz és elfogadása után szállítható méretekre elkészíti a termény mozgatásához szükséges komplett terménycsövezést.
Dánfokon, de több helyen megállt a víz, itt további beavatkozásra, igazításra lesz szükség, nyilatkozta Balog Zoltán László, a körzet képviselője ma reggel hírportálunknak.