35 fiatal egy újabb àllomás felé evez az élet csónakában. Kívánjuk mindannyiójuknak, hogy egészségben, boldogságban, könnyű vizeken evezzenek a háborgó élet tengerén.
„Tetteidnek tudjál örülni, Más tetteit tudd megbecsülni, Főként ne gyűlölj egy embert se, S a többit hagyd az Úristenre!” – állt az idei ballagó 8.a meghívóján.
A református általános iskola felső tagozatos diákönkormányzatának szervezésében tisztasági verseny zajlott a tanév során, és témahét kapcsán aktívkodtak diákok és tanárok egyaránt.
Búcsúztak a 8.a osztály (osztályfőnök Vida János) és a 8.c osztály végzős diákjai (osztályfőnök Vér Ferencné) Az intézmény nevében Palatinus Pál, a Szegedi igazgatója az alábbiakkal búcsúzott a nyolcadikosoktól:
A ReményCast 5. adásában Nagy Jenővel beszélgettek, aki a békési cigánytelepen nőtt fel, az utca nevelte, bűnözőként élte mindennapjait, amit meghatározott a lopás, rablás, kábítószerek, de Isten kezet nyújtott neki. Megtért és élete teljesen megváltozott.
Surman László hitéleti-missziós főigazgató állandó előadó az Evangelikus Hittudományi Egyetemen, ahol a hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy megtanulják, miképpen segíthetik jövőbeni szolgálatuk során a cigány embereket.
Békésen a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Csillagfürt Református Óvodájában „Szél fújja pántlikámat, Harmat éri a szoknyámat” címmel, Viseletek napja projekt valósulhatott meg.
A Békési Kajak- Kenu Club csapata 18 fővel egy hétig Horvátországban edzőtáborozott. Kiváló körülmények között és csodálatos környezetben edzettek a gyerekek a Murter sziget öbleiben.
Ismét szép számmal álltak a nemes kezdeményezés mögé mindazok, akik ellátogattak a szegedi Szent Gellért Fórumban megrendezett 4. Ausztrál Jótékonysági Estre.
A 170 fős rendezvény résztvevőit Bányai Éva az alapítvány elnöke köszöntötte, majd Kálmán Tibor polgármester aktuális kérdésekről tájékoztatta a vendégeket.
2024. március 01-jén a Dr. Illyés Sándor EGYMI végzős diákjai részére is elérkezett a várva várt pillanat, amikor is ünnepélyes keretek között feltűzték számukra a szalagot.
A református általános iskola diákönkormányzatának szervezésében, és a testnevelés munkaközösség segítségével, sportos házi bajnokság zajlott az első félévben.