A városvédő egyesület elsődleges célja, hogy felkutassa Békés helytörténeti értékeit és megőrizze azokat az utókor számára, mindezt úgy, hogy többek között helytörténeti, helyismereti sétákat is tart, amely során bemutatásra kerül Békés kulturális öröksége, épített értékei, emléktáblái, emlékművei, nevezetes személyiségei, Békéshez való kötődésükkel.
Az aktuális kérdések megvitatásán túl tisztújításra is sor került a Magyar Pünkösdi Egyház V. Egyházkerületének tanácsülésén az MPE OCM békési központjában.
Igét hirdetett Kicska László református lelkész. Ünnepi műsort adott a 8. b. osztály, felkészítőjük Rácz 88Veres Krisztina, közreműködött a gimnázium leánykórusa Takácsné Szabó Edina vezényletével.
Tisztes vereséggel fejezte be a felsőházi rájátszást, ezzel a 7. helyen zárta az évet a Békési FKC NB I B-s férfi kézilabda-csapata. Padla József alakulata a nagy múltú PLER vendégeként tartalékosan is helytállt, és még a meccs hajrájában is volt pontszerzési esélye, végül azonban a házigazdák bebiztosították a sikerüket.
Békés Város Önkormányzata elkötelezetten támogatja a fiatal korosztályt megszólító közösségi programok, közösségépítő kezdeményezések megvalósulását, életre hívást. A programot az ötletgazda egyesület elnöke Serfecz Dávid és a polgármester Kálmán Tibor mutatta be a Connect Ifjúsági Klubban
Szoros csatában szenvedett hazai vereséget a Békési FKC csapata, az NB I B-s férfi kézilabda-bajnokság szombati mérkőzésén. A felsőházi rájátszás 5. fordulójában az élvonalba visszavágyó PLER-Budapest látogatott a Viharsarokba, amely jobb finissel zsebelte be a két pontot.
Ez évben is megrendezi Cigánykerék című programsorozatát az Epreskerti óvoda. Az idei programsorozat azért is különleges az intézmény számára, mert a több mint hetven éves óvoda tíz éve csatlakozott a Reményhír Intézmény Fenntartó Központhoz.