A tavaszi szünet előtti utolsó napon a békési református templomban tartotta húsvéti istentiszteletét az intézmény. Műsorral szolgált a 4.a. felkészítő pedagógusaik, Baricsa Lajosné, Szászné Sas Hajnalka és Ladányi Anita. Zenével, dalokkal szolgált Sipos Tamás Norbert igazgató vezetésével Dicső Melinda, Kicska László Miklós, Molnár Máté, Arató Tamás, Köteles Zoltán, Tóth Norbert, Gyaraki László Zsolt.
A Békési Önkormányzati Tűzoltóság ezúton mond köszönetet a közel 300 résztvevőnek, szervezőnek és támogatónak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az V. Körös-körül Jótékonysági Futóverseny idén is sikeresen megvalósuljon. Ismét bebizonyosodott, hogy ha a közösség egy jó ügy mellé áll, abból valódi érték születik.
Az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete a Szeged -Csanádi Egyházmegyével közös rendezésben 2025. március 29-én Szegeden, a Szent Gellért Fórumban tartotta a V. Ausztrál Jótékonysági Estet.
A pályázati program célja az volt, hogy a határon túli kirándulás alkalmával megismerjük az ott élő magyarságot, történelmi és irodalmi múltunk, s hogy együtt emlékezzünk nemzeti ünnepünkön, erősítve a magyarországi és a külhoni magyar honfitársaink kapcsolatát.
A Dózsa utcai klub legutóbbi foglalkozását a víz világnapja témája köré építette. A résztvevők egyénileg kiválasztott technikákkal színezték ki a díszeket.
Hétvégén Székelykeresztúron zajlott az Erdélyi Önkéntes Tűzoltók Szövetsége által megszervezett, a Magyar Tűzoltó Szövetség által támogatott oktatás és gyakorlat. A programon 160 erdélyi önkéntes tűzoltó vett részt Maros, Hargita és Kovászna megyéből.
A szorgos hétköznapokból, az egymást követő edzésmunkából jó néha kiszakadni, valami mást csinálni. Így a hosszú téli alapozás vége felé, már egyre többször gondolunk a meleg nyári napokra, az önfeledt kajakos-kenus edzésekre, versenyekre, táborokra, fürdőzésekre.
Békés város főtere ünnepi díszbe öltözött, hogy méltó módon emlékezzen az 1848-as forradalomra, amelyet a magyar nemzet születésnapjaként is szokás értelmezni.
Március 6-án került sor a Békés Város Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének éves közgyűlésére. Az eseményen a tagság mellett meghívott vendégek is részt vettek.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek a Szegediben. Igét hirdetett Kicska László Miklós lelkész, az igazgatótanács elnöke, szolgált a 6.A. osztály, felkészítő pedagógus: Varga Zsolt.
Március 2-án a Békéscsabai Kornélia Étteremben tartották a Gerlai Május 1 Nyugdíjas Klub megalakulásának 50. évfordulóját, melyre Pálenkás Mátyásné klubvezető meghívására a Békés Város Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete is ellátogatott.
Hagyományokat ápolva, immáron harmadik alkalommal szálltak vízre március első vasárnapján a Békési Kajak-Kenu Club sárkányhajósai azzal a céllal, hogy elkergessék végre a telet.
Különleges eseménynek adott otthont az M44-es gyorsforgalmi út legújabb, Szentkirály és Kecskemét közötti szakasza. Az átadás előtt álló útszakaszon a Bihari Természetbarát Egyesület szervezésében „M44 túra” keretében közel 900 résztvevő – kerékpárosok és görkorcsolyázók – próbálhatta ki a friss aszfaltot.
Oláh Gergő, Pannon Cigányzenekar és a Békési Fiúk koncertje egy korlátlan étkezéses vacsorával egybekötve! Folytatás Március 7-én, a már szintén telt házas Nőnapi bulival.
Kétszáz éve, február 18-án született a 19. század egyik legnépszerűbb és legismertebb írója, Jókai Mór. A Szegedi Kis István Református Általános Iskola felsősei „Vers 10 perccel” emlékeztek az emlékév kezdetén.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából megemlékezést tartottak, amelyen Tárnok Lászlóné, a város jegyzője mondott beszédet. Az eseményen Farkas-Piskóty Máté, a Szegedi Kis István Református Gimnázium diákja szavalattal tisztelgett az áldozatok emléke előtt.