Vasárnaponként ünnepi műsor, szeretetvendégség és hangulatos adventi kirakodóvásár várja majd mindazokat, akik kilátogatnak az ünnepi díszbe öltöztetett Széchenyi térre, ahol többek között helyi árusok kézműves portékáit, fűszeres, illatos forralt bort és az elmaradhatatlan kürtős kalácsot is megtalálhatják majd.
Andor Zoltán Sándor épületasztalos mester vállalkozása több évtizedes tapasztalattal precíz, megbízható megoldást nyújt Önnek is BÉKÉSEN! FIGYELEM! BÉKÉS KÁRTYÁVAL A BEÉPÍTÉSBŐL 10% ENGEDMÉNYT ADUNK!
A projektet a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió valósította meg Békés Város Önkormányzata tulajdonát képező ingatlanokon, mely egy 4 telekből álló területet ölel fel és a város két, romák által lakott szegregátuma között helyezkedik el, Békés város peremkerületében. A pálya létrejöttét a Magyar Labdarugó Szövetség is segítette.
A Kettős-Köröst bemutató sorozatunk után Szabószomszéd Sándor Békés környéki vizekre látogat és természetesen horgászik is. A második részben 2020-as horgászkalandjaira emlékezik vissza.
A Mad Max filmek hangulatát idéző klipben a magyar néptánc és a modern innovatív ritmustánc váltja egymást. Az együttes két békési táncosa, Izsó Lajos Hunor és Szabó Dániel a Belencéresben kezdte pályafutását.