A szünet előtt az új évszak és a közelgő ünnep adott apropót a tanári munkaközösségnek, hogy izgalmas délelőttöt szervezzen a diákoknak a tematikus hét második napján.
Békés település első okleveles említéseiről tartott tanulságos, sok újdonsággal szolgáló előadást dr. Köteles-Szőke Melinda, a Magyar Nemzeti Helynévtár tudományos munkatársa a békési Szentháromság Plébánia közösségi termében.
Igét hirdetett Kicska László Miklós intézményi lelkész, Dicső Melinda ifjúsági lelkész. Műsorral szolgált a Rákóczi utcai telephely 3.a. osztálya, felkészítőik voltak Baricsa Lajosné, Ladányi Anita, Szászné Sas Hajnalka és Tóth Norbert.
Nemzeti ünnepünkről való megemlékezés a hetedikeseink számára minden évben különleges alkalom. Miért? A „HATÁRTALANUL” program keretében tanulmányi úton vehetnek részt, amelynek legfőbb célja a közös ünneplés külhoni testvéreinkkel.
A református iskolában Békésen hagyomány, hogy minden évben tavasszal, a névadóra emlékeznek. Idén a diákönkormányzat szervezésében zajlottak az események a tavaszi szünet előtti hét első napján.