Nógrádi Gábor műveivel foglalkoztak rendhagyó irodalom óra keretében, a Szegedi Kis István Református Általános Iskola 8/b. osztályos tanulói a könyvtár olvasótermében.
A Dr Hepp Ferenc Általános Iskola és a Szegedi Kis István Református Iskola gyermekei vettek részt a versenyen a Békési Diák Atlétikai Klub szervezésében.
A szokatlanul hideg időjárás és a kicsiket érintő járványos megbetegedések ellenére is nagy érdeklődés mellett rendeztük meg január 21-én, szombaton az idei beiskolázási játszóházunkat.
Kovács Dániel, a református intézmény igazgatója és Molnár Máté lelkipásztor a gyülekezettel közösen emlékezett az olaszországi buszbaleset áldozataira.
Az Újvárosi tagóvodában a népi játékokkal olyan tanulási folyamatot gyakorolhatnak be a gyerekek, ami egy sokszínű, kimeríthetetlen pedagógiai eszköztárként alkalmazható a gyermektánc foglalkozásokon. Ebben a nevelési évben Okányi Mihály és Szántó Kitti közreműködésével a középsős korú gyermekek számára is sikerült külön beindítanunk a foglalkozást, melyek alkalmával az életkornak megfelelő mozgáskultúrát sajátíthatják el a gyermekek.