Rangadót játszott az NB I/B férfi kézilabda-bajnokság 21. fordulójában a Békési FKC, amely hazai pályán fogadta a tavaly még az élvonalban szereplő, idén is feljutási ambíciókat dédelgető Eger-Eszterházy SzSE együttesét. A végig feszült, küzdelmes mérkőzés végül igazságosnak mondható döntetlennel zárult: a békésiek az utolsó pillanatban mentettek pontot a rangos ellenféllel szemben.
Fontos két ponttal tért haza idegenbeli bajnoki mérkőzéséről a Békési FKC férfi kézilabdacsapata. A vármegyei együttes a 20. fordulóban a Százhalombattai KE vendégeként lépett pályára, a találkozót az Érd Arénában rendezték meg.
A hétvégén Békés adott otthont a II. korcsoportos Sulikézi Fesztiválnak, amelyet nagy várakozás előzött meg a résztvevő gyerekek és edzőik körében. Az U9-es korosztály lelkesedéssel és komoly felkészültséggel érkezett az eseményre, amelyen több vármegyei csapat is képviseltette magát.
Február 20–21-én Mezőtúr adott otthont a Nemzetközi Református Középiskolás Fiú Kosárlabda Bajnokság mérkőzéseinek, ahol a BékésiRefi a nyolc induló csapat közül a 4. helyen zárt.
Február 24-én Békéscsaba adott otthont a Megyei kézilabda döntő III. korcsoport fiú küzdelmeinek, ahol tíz együttes mérte össze tudását. A torna során a BékésiRefi csapata végül a bronzérmet szerezte meg.
Két teljesen eltérő félidőt hozott a vasárnapi NB I/B-s férfi kézilabda-találkozó, amelyen a Pick Szeged U21 vendégeként lépett pályára a békési alakulat. A mieink a szünetben még biztató előnyben voltak, a folytatásban azonban fordítottak a hazai fiatalok, így elmaradt a pontszerzés.
A héten mérkőzést játszó csapataink ismét idegenben szerepelnek, a Városi Sportcsarnokban pedig Sulikézi Fesztivált rendeznek a II. korcsoportosok számára.
A Békési FKC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata sikeresen folytatta bajnoki szereplését Mezőkövesden. A 17. forduló péntek esti mérkőzésén a viharsarki együttes 32–25-re győzött, így továbbra is tartja a lépést a dobogós csapatokkal.
Megkezdődtek az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság őszi idényének visszavágói. A 16. fordulóban a Békési FKC a Ferencvárosi TC U21-es csapatát fogadta szombaton hazai pályán. A rapszodikus, fordulatokban bővelkedő találkozón a békésieknek sikerült visszavágniuk a bajnoki nyitányon elszenvedett vereségért, és végül rendkívül izgalmas végjátékban tartották otthon a két pontot.
Békéscsabán rendezték meg a III. korcsoportos fiú kézilabda Diákolimpia megyei selejtezőjét, ahol a megye legjobb csapatai két csoportban, két forduló során mérték össze tudásukat. A tornán a Békési Református Általános Iskola (BékésRefi) csapata is pályára lépett, és eredményes szereplésével kivívta a továbbjutást.
Január 14-én, a korábbi évek hagyományait követve Mezőtúr adott otthont a Református Középiskolák Országos Kézilabda Bajnokságának. A fiúk országos döntőjében kilenc csapat lépett pályára, a mérkőzések pedig végig nagy iramot, kemény párharcokat és kiélezett küzdelmet hoztak.
Megtartotta évzáró rendezvényét a Békési Férfi Kézilabda Club, amely alkalmat adott arra, hogy a klub közössége közösen tekintsen vissza az idei évre és az elmúlt félszezon eseményeire.
Különleges kezdeményezésre hívjuk a szurkolókat és a város lakóit a szombat esti mérkőzésen. A találkozó egy fontos jótékonysági akcióval egészül ki: minél több plüssfigurát szeretnénk összegyűjteni, hogy az ünnepek közeledtével rászoruló gyermekeknek adhassuk tovább őket.
Újabb magabiztos győzelmével erősítette meg hazai fölényét a Békési FKC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata. A bajnokság 11. fordulójában az újonc Pécsi TE-PEAC látogatott Békésre, ám a vendégek ezúttal sem tudták megtörni a viharsarkiak remek hazai szériáját: a kék-fehérek sorozatban hatodik őszi diadalukat aratták.
November 4-én Békés városa adott otthont a középiskolás fiúk kézilabda Diákolimpia vármegyei döntőjének, ahol izgalmas és sportszerű mérkőzéseken dőlt el, mely csapatok folytathatják a küzdelmeket a területi selejtezőben.