A Békési FKC felnőtt együttese július 17-én megkezdte a nyári felkészülési időszakot. Az első napokban a rávezető futó- és kondiedzések domináltak, emellett a játékosok egy csapatépítő bográcsozáson és bowlingozáson is részt vettek. A héttől azonban már napi két tréninggel folytatják a munkát Cifra Tibor vezetőedző irányításával.
A BÚKE három fiatal úszója is rajthoz állt az idei IX. Országos Cápa Bajnokságon, amely négy napon keresztül zajlott, és a hazai utánpótlás egyik legkiemelkedőbb eseményének számít. A verseny nem csupán a gyorsaság és az állóképesség próbája volt, hanem a kitartásé, az elszántságé és a sporttársi támogatás erejéé is.
Árpási Patrik 2020 óta erősíti a Békési FKC csapatát, és azóta is meghatározó tagja a keretnek. A klub hivatalosan bejelentette, hogy a beálló további egy évvel meghosszabbította szerződését, így a 2025/2026-os idényben is a békési színekben lép pályára.
A PV-Central Békési FKC felnőtt csapata az 5. helyen zárta a 2024/2025-ös bajnoki szezont, ezzel a középmezőny élén végzett egy rendkívül szoros és kiegyenlített mezőnyben. A csapat 30 mérkőzésből 16 győzelmet, 3 döntetlent és 11 vereséget könyvelhetett el, ami összességében szép eredménynek számít, főleg a szezon eleji nehézségek és a keret átalakulása fényében.
A Békési Férfi Kézilabda Club immár tizenharmadik alkalommal rendezte meg nyári kézilabdatáborát, amelyre nagycsoportos óvodás, valamint első- és másodikos általános iskolás fiúkat vártak. A sportfoglalkozások mellett kreatív programok és rengeteg játék is színesítette a hét eseményeit, így a részt vevő gyerekek a visszajelzések szerint remekül érezték magukat.
A Vajda Attila Regionális Akadémia hagyományokhoz híven Csongrádon rendezte a meg hétvégén az előkészítő és gyermek korosztály részére az Eszkimó-Indián Játékokat.
A hétvégén rendezték meg a IV. Kecskeméti Nyárindító Úszóversenyt, amely az országos bajnokság előtti egyik utolsó állomásként kiemelt jelentőséggel bírt a BÚKE versenyzői számára. A megmérettetés jó alkalmat kínált arra, hogy a sportolók finomítsák technikájukat, kijavítsák az esetleges hibákat, és mentálisan is felkészüljenek a közelgő bajnokságra.
Újabb jó hír érkezett a klub háza tájáról: Horváth László is aláírta szerződéshosszabbítását, így a következő szezonban is a felnőtt csapatot erősíti. A kiváló átlövő immár harmadik évét kezdi meg a klub színeiben.
A 2024/2025-ös bajnoki idény házi gólkirálya, Kepess János is meghosszabbította szerződését a Békési FKC-val. A játékos 2023 nyarán csatlakozott a klubhoz, és már első szezonjában meghatározó szerepet töltött be: 139 találattal segítette csapatát, ezzel kiérdemelve a házi gólkirályi címet.
A bajnokság utolsó hazai mérkőzését játszotta szombaton a Békési FKC NB I. B-s férfi kézilabdacsapata, amely a tabellaszomszéd Ceglédet fogadta. A kemény, de sportszerű összecsapáson a hazai együttes végig fegyelmezetten küzdött, és izgalmas végjátékot követően megszerezte a győzelmet.
Hat győztes mérkőzést követően megtorpant a PV-CENTRAL Békési FKC együttese: a férfi kézilabda NB I. B 28. fordulójának kelet-magyarországi rangadóján Debrecenben szenvedett vereséget Cifra Tibor alakulata. A fiaskó ellenére a békésiek megtartották ötödik helyüket a tabellán.
Immár a hatodik győzelmét aratta sorozatban Cifra Tibor együttese az NB I. B-s férfi kézilabda-bajnokságban. A békési alakulat a 26. fordulóban a papírformát váltotta be, és a szombat esti találkozón magabiztosan múlta felül a sereghajtó Csömört. A jövő heti folytatás már jóval nehezebbnek ígérkezik Debrecenben.
Sorrendben ötödik bajnoki győzelmét aratta csütörtökön a viharsarki férfi kézilabdacsapat. A Békési FKC az ünnepek miatt már a hét közepén lejátszotta a 26. fordulóra kiírt veszprémi mérkőzését. Cifra Tibor együttese kiváló második félidei teljesítménnyel múlta felül az éremért küzdő házigazdát.
Remek formában van a V-CENTRAL Békési FKC férfi kézilabdacsapata, amely sorozatban negyedszer gyűjtötte be a győzelemért járó két pontot az NB I/B-ben. Ezúttal a Balatonfüredi Kézilabda Akadémia U21-es gárdája látogatott Békésre, de a hazaiak már az első félidőben egyértelművé tették, ki az úr a pályán.