Sikeres hetet zártak a Békési FKC együttesei, hiszen mind a négy pályára lépő csapat győzelmet aratott. A lendület megtartásában bíznak a klubnál, hiszen ezen a héten újabb hazai megmérettetések várnak az együttesekre.
Ebben a tanévben is folyik a Szegedi Kis István Általános Iskolában a „Kézilabda az iskolában” nevet viselő országos program – tudtuk meg Cifra Tibor testnevelőtől, aki az edzéseket is tartja.
Két békési úszó Bondár Lilla és Németi Barna és edzőjük kapott meghívót Bán Sándor régió vezetőtől 2018.11.21-23-án Hódmezővásárhelyen megtartott Jövő Bajnokai program edzőtáborába.
A Magyar Úszó Szövetség Utánpótlás Bizottságának döntése alapján két békési versenyző, Bondár Lilla és Németi Barna a Dél-Alföldi Régió Jövő Bajnokai Program 2018/19-es válogatottjának tagja lett