Hazai sikerrel javították az előző heti egri vereségüket a Békési FKC I/B-s férfi kézilabdázói. A hetedik forduló szombat esti mérkőzésén a PLER-Budapest U21 csapatát múlták felül meggyőző játékkal, így újabb két ponttal gazdagodva továbbra is az élmezőny tagjai maradtak.
Sok-sok második és harmadik hely után idén az újkígyósi Pallér Sándor nyerte meg a 28. Csabai Kolbászfesztivál felvezető eseményét, a szárazkolbászversenyt a Csabai Kolbászházban.
Ennek a közösségi együttműködésnek legújabb tagja a Skara Méhészet, amelynek vezetője, Skara László átvette a partneri táblát. A méhészet Békés vármegye egyetlen mézes szakboltjaként működik, ahol a látogatók kiváló minőségű termelői mézeket és kézműves mézes termékeket vásárolhatnak. A Szüleim Háza vendégeinek különösen ajánlott a Skara Méhészet, hiszen a helyi ízek és a természetes alapanyagok tökéletesen illenek a vidék hangulatához.
Bemutatkoznak Beinschrodtné Kecskeméti Krisztina - induló hat évfolyamos gimnáziumi osztály osztályfőnöke és Cifra Tibor, az induló kilencedikes középiskolai osztály (amiben gimnáziumi és technikumi képzés is indul )osztály osztályfőnöke.
A TAPPE Hulladékgazdálkodási Köztisztasági, Szolgáltató Kft. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy Békésen 2025. október 23-án, és október 24-én a megszokott rend szerint szállítják el a kommunális (vegyes) hulladékot.
Sánta László vagyok, a Madách Színház színművésze. A színészi pályám, bármilyen furcsa 12 évesen kezdődött Békéscsabán!
1992-ben mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház a Légy jó, mindhalálig című musicalt, amiben Nyilas Misi voltam. Annyira megfertőzött a színházi lét, hogy hamarosan már semmilyen más hivatást nem tudtam elképzelni magamnak, mint a színészet!
De az idő rohan :) Ebben az évben leszek 45 éves.
Úgy gondoltam, hogy ezt egy koncert formájában ünnepelném meg.
Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt a IX. MELLRÁK ELLENI SÉTÁRA
Cél: Az emlőrák elleni küzdelem támogatása – Összefogás az egészségért
A rendezvény időpontja: 2025. október 20. (hétfő) 15.30 óra
A Kulich Biztonságtechnikai Kft. teljes csapata részt vett nemrégiben az év egyik legfontosabb biztonságtechnikai eseményén, a Lurdy Rendezvényközpontban megrendezett SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencián.
Molnárné Lipcsei Erika, a Vintage Nails Békés körömépítője nemcsak precíz szakember, hanem igazi alkotó is. Minden munkájában ott van a személyes kreativitása, hiszen nem sablonokat másol, hanem a vendégek elképzeléseit formálja egyedivé – kézzel festett mintákkal, aprólékos részletességgel.