2 300liter palackos ivóvízet visz az erdélyi Gyulakuta településre segítségként, a település vízellátása a parajdi sóbánya katasztrófája miatt le lett állítva.
Május 26-án délután a Szegedi Kis István Református Gimnázium dísztermében projektbeszámolóra került sor, ahol a jelenlévők első kézből hallhattak élményeket és tapasztalatokat a finnországi tanulmányútról. Az Erasmus+ pályázat lehetőséget biztosított 16 diáknak és 5 pedagógusnak, hogy összehasonlíthassák a finn és a magyar oktatási rendszert.
Május 29-én rendezték meg az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában a „Reading for Fun” angol nyelvi olvasóverseny szóbeli döntőjét, ahol a Református Iskola diákjai kiválóan szerepeltek.
Június 7-én este a Békési Kishajó Kikötőben beindul a nyár. A fiatalok egy különleges éjszakával ünneplik az írásbeli érettségik végét – vízpart, csillagok, zene, szabadság.
A fiatalok nagy kedvence, Dzsúdló lép fel augusztus 22-én, pénteken este a Madzagfalvi Napokon. A pop és trap műfajokat ötvöző előadó az elmúlt évek során jelentős sikereket ért el, többek között megkapta „Az év felfedezettje” és a „Legjobb magyar előadó” díjakat is.
Négy napon át fergeteges ízekkel, bőséggel és igazi cigány vendégszeretettel vár mindenkit az Ország Első Cigány Vendéglője, a Kira Vendéglő, Békésen – a régi Dübögő helyén (Szántó Albert utca 2.).
Június 14-én rendezik meg a VI. Békés Vármegyei Vadász- és Horgász Napot, amelyre idén is ingyenes a belépés. A rendezvény helyszíne a Dánfoki Üdülőközpont, ahol egész napos programokkal, gasztronómiai különlegességekkel és esti szórakozással várják az érdeklődőket.
Baji Csaba vállalkozó és a Csavargó-Busz Kft. ismét támogatásával ingyenes party busz jár a Wondairland Fesztiválra. Július 11-12-én, pénteken és szombaton este 19 órától másfél óránként indul a bulijárat Békéscsaba és a Dánfoki Üdülőközpont között, egészen hajnali 5 óráig.
A 2024/2025-ös bajnoki idény házi gólkirálya, Kepess János is meghosszabbította szerződését a Békési FKC-val. A játékos 2023 nyarán csatlakozott a klubhoz, és már első szezonjában meghatározó szerepet töltött be: 139 találattal segítette csapatát, ezzel kiérdemelve a házi gólkirályi címet.
Lezajlott a „Bruce Lee élete és a kínai harcművészetek” című rajzpályázat zsűrizése, amelyre négy békési oktatási intézmény – a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, a Reményhír Intézmény, a Szegedi Kis István Református Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola – tanulói küldtek be több mint ötven pályaművet.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége emlékezésre és imára hívja a keresztény közösségeket határon innen és túl a nemzeti összetartozás napján. Emlékezzünk ezen a napon az elmúlt évszázadok teljességére, a magyarság történetének sikereire, közös összefogására és felemelő együttes cselekedeteire!
Molnár Sándor egyéni vállalkozóval nem csak kivitelezésre számíthatsz. Ő kitalálja, megtervezi, és pontosan, igényesen meg is valósítja az elképzeléseidet.