Vonaton talált pénztárcát adtak le a békéscsabai vasútállomáson 2026. június 4-én este. A tárcában az iratok mellett egy kis zacskóban kábítószer gyanúját keltő fehér por is volt.
Egy buszmegállóban várakozó nőtől vette el a táskáját egy férfi 2026. május 30-án 19 óra 45 perc körül Békésen. A válláról emelte le, majd elszaladt vele. A békési rendőrök rövid időn belül elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás.
Az éjszakát akarta kihasználni három fiatal arra, hogy kábítószert szállítsanak egyik ismerősüknek Békéscsabán. Mind a négyen a kocsiban ültek, amikor rendőrök igazoltatták őket és lebuktak. Zsebükből, alsónadrágjukból és melltartójukból is fehér porral töltött zacskók kerültek elő, a kocsiban pedig jó néhány fogyasztáshoz használt eszköz is volt.
A Cseresznye utca és a Csabai uti kanyarban a balra ívelő kanyarban egyenesen ment tovább, és kitörte a villanyoszlopot. Az autós könnyű sérülést szenvedett.
2026. április 7-én két férfi ellen indult büntetőeljárás ittas járművezetés gyanúja miatt. Mindketten személygépkocsit vezettek és Békésen igazoltatták őket. Egyiküket reggel 8 óra előtt a Szélső utcában, míg a másik autóst délelőtt negyed 11 körül a Rákóczi utcában. Miután a szonda alkoholfogyasztást jelzett náluk, elvették a vezetői engedélyüket és büntetőfeljelentést tettek ellenük.
A gyorsteszt kábítószerfogyasztást mutatott ki annak a két fiatalnak a szervezetében, akiket 2026. március 27-én 8 óra 45 perc körül ellenőriztek a rendőrök Békésen, a Petőfi utcában.
A Békési Rendőrkapitányság munkatársai február 7-én 23 óra 30 perc körül Mezőberényben, egy szórakozóhelyen elfogtak, majd őrizetbe vettek egy kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfit.
Telefonos csalók tévesztettek meg egy 77 éves békési férfit február 5-én, aki a megtévesztés hatására csaknem hatmillió forintot utalt el ismeretleneknek. Az eset kapcsán a rendőrség nyomozást indított.
Összeütközött ma délután egy kisteherautó és két személykocsi a 470-es főút 14-es kilométerénél, Békés és Békéscsaba között. A három jármű hat utasához mentő érkezett.
Két személyautó ütközött össze ma reggel Békésen a Móricz Zsigmond utca és a Táncsics utca sarkán. Személyi sérülés nem történt, a forgalom rendőri irányítás mellett halad.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2025. szeptember 17-én őrizetbe vett egy békési férfit, mert a gyanú szerint italozás közben egy késsel megsebesítette a nála vendégeskedő ismerősét.
Szeptember 5-én dél körül Békésen, a Karacs Teréz utcában igazoltattak egy nőt, akinél papírzsebkendőbe csomagolva és műanyag dobozban szárított növényi törmelék volt. A gyorsteszt eredménye szerint a nő kábítószert fogyasztott.
Az ütközés 7 óra 20 után történt Békés és Békéscsaba között. Az utoléréses baleset során egy Békéscsaba felé haladó személyautó nekiütközött az előtte haladó személyautónak, és azt nekitolta az előtte lévő szintén személygépkocsinak. A balesetnek nincs sérültje, a műszaki mentésben a Békési Önkormányzati Tűzoltóság egysége vett részt.
Nem mindennapi jelenet játszódott le tegnap Békés határában: egy 31 éves dobozi férfi Tarhos felől érkezett egy frissen lopott kerékpárral, ám balszerencséjére épp a rendőrök szeme láttára.