A járványügyi helyzetre való tekintettel kérjük ügyfeleinket, hogy a személyes ügyintézés helyett az elektronikus formában, postai úton történő ügyintézést részesítsék előnyben!
Szombaton Békéscsabán az Árpád fürdőben rendezték az év első nyitott uszodás úszóversenyét. Egy nagyszerű hangulatú felkészülési versenyen vehettek részt a Békési Úszó Klub Egyesület gyermekei.
Szegedi Szabolcs szakosztályvezető edző beszámolója.
Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. 2021. májusától bővítette a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatban elérhető ügyfélszolgálati irodák körét, többek között Békés településen is új ügyfélpont nyílt.
2021. szeptember 11-én rendezi meg Békés Város Önkormányzata és a Békési Kajak-Kenu Club immár XV. alkalommal a békési vízi élet emblematikus eseményét az Egy hajóban evezünk vízitúrát.
Békés Város Polgármesteri Hivatala ezúton értesíti a lakosságot, hogy Békés város területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre az alábbi két alkalommal:
Egyszer használatos, de komposztálható - a Csabai Rendezvénypajta termékeit környezettudatosan fogyaszthatod el, akár helyben, akár kiszállítva, kávétól a hamburgerig, praktikus csomagolásban.
Lassan extrémsportoló kategóriába kerül a békési Végh Sándor, aki kerékpárjával most 12 óra alatt kerülte meg a Balatont, 209 km-t teljesítve egyhuzamban. Sanyi hírportálunknak elmondta,
A Békés Megyei Védelmi Bizottság szervezésében a Magyar Honvédség oltóbusza 2021. június 15-én (kedden) 8.00 – 18.00 óra között Mezőberény Városában az Orlai Petrics Soma Könyvtár, Muzeális Gyűjtemény és Művelődési Központ előtti parkoló (5650 Mezőberény, Fő út 6.) a COVID-19 vírus elleni védőoltások beadását végzi valamennyi oltakozni szándékozó személy részére.
Ezen a hétvégén várhatóan 200 fő részvételével felpezsdül Békés városközpontja az I. Körös-körül Jótékonysági Futóverseny keretein belül, ami a Békési Fiatalokért Egyesület és a Békési Diákok Atlétikai Club közös szervezésében valósul meg.
A Deák Ferenc utca 42. szám előtti, mintegy 30 méter hosszú járdaszakaszát jelentették be az önkormányzatnak és a hét eleji bejelentés nyomán a BKSZ Kft. dolgozói kiigazították a szétcsúszott, három sorban elhelyezett járdalapokat.