Három éve vesznek részt a kolbászversenyen, és immár harmadik éve bizonyítják, hogy a kitartó munka, az alázat és a több évtizedes szakmai tapasztalat meghozza gyümölcsét. A Túri Húsműhely idén is két helyezést ért el a 29. Csabai Kolbászfesztiválon.
Válassz egy kedvedre való modellt Békés legnagyobb kínálatából! Német - Holland női - férfi - gyermek, utcai, sport, túra - mindet megtalálod BrinGabinál!
A Békés Városi Sportcsarnok adott otthont a XIX. Kner Táncgálának, ahol a békési táncosok mellett a térség fiatal tehetségei és versenyzői is bemutatták tudásukat. A látványos produkciók ismét bizonyították, hogy a tánc egyszerre sport, művészet és közösségépítő erő.
A rendezvényen idén is számtalan finomság került a zsűri elé. A kóstolás és az értékelés végén Csumpila Gábor alkotása emelkedett ki a mezőnyből, elnyerve a zsűri elismerését.
A Csabai Kolbászfesztiválon eddig sem kellett félteni a gyomrunkat, idén azonban újabb esélyek, ételek leselkednek az éhes fesztiválozókra október 22-25. között: egymás után rotyognak majd a bográcsok, és komoly gasztrocsaták alakulnak ki a főzőhelyeken. Érdemes mielőbb nevezni a csapatoknak a három főzőversenyre, nehogy lejárjon a jelentkezési határidő, vagy beteljen a terep, és lemaradjanak a versenyről, a díjakról.
Már lehet nevezni a Csabai Kolbászfesztivál szárazkolbászversenyére
A versenyre nem csak nagy húsüzemek és ismert kistermelők jelentkezhetnek. Magánszemélyek, családi manufaktúrák, húsüzemek, valamint árusításra vagy akár saját fogyasztásra kolbászt készítők is nevezhetnek. Vagyis akár egy régóta féltve őrzött családi recepttel is ringbe lehet szállni.
Jön a Nemzetközi Szárazkolbász Verseny
Ismét keresik a legjobb szárazkolbászokat Békéscsabán. A 29. Csabai Kolbászfesztiválhoz kapcsolódó Nemzetközi Szárazkolbász Versenyre idén is várják a nevezéseket. A tét ráadásul minden eddiginél komolyabb, az Autós Nagykoalíció felajánlásának köszönhetően a dobogósok összesen 900 ezer forint pénzdíjban részesülnek.
Válassz egy kedvedre való modellt Békés legnagyobb kínálatából! Német - Holland női - férfi - gyermek, utcai, sport, túra - mindet megtalálod BrinGabinál!
A Békési Kisgazdakör idén is megrendezi a hagyományos szilvalekvárfőzési bemutatóját, amelyhez kapcsolódóan ismét összemérhetik tudásukat a környék legügyesebb sütőasszonyai és -mesterei. A Házi Szilvás Sütemények Versenyére 2026. október 9-én kerül sor, ahol a népszerű őszi gyümölcsé lesz a főszerep.
Új főzőversennyel bővül idén a Csabai Kolbászfesztivál programja: október 23-án a bográcsoké és a kolbászos paprikás krumplié lesz a főszerep. A versenyen az is kiderül, melyik csapat készíti el a fesztivál legjobbját.
A Madzagfalvi Napok egyik jellegzetes hagyománya a Békési Madzagos Házipálinka Verseny, amelynek eredményhirdetését idén is a szabadtéri színpadon tartották.
Válassz egy kedvedre való modellt Békés legnagyobb kínálatából! Német - Holland női - férfi - gyermek, utcai, sport, túra - mindet megtalálod BrinGabinál!
Ismét Békés adott otthont a Vadász- és Horgász Napnak, amelyet immár hetedik alkalommal rendeztek meg a vármegye vadász- és horgászközösségének legnagyobb helyi seregszemléjeként. A rendezvénynek ezúttal is a Békés-Dánfoki Üdülőközpont adott otthont, ahol egész nap változatos szakmai és szabadidős programok várták az érdeklődőket.
Június 13-án, szombaton a Dánfoki Üdülőközpont ad otthont a VII. Békés Vármegyei Vadász- és Horgásznapnak. A rendezvény szervezésében az Országos Magyar Vadászkamara és a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) is részt vesz, a belépés pedig ingyenes.