Villámgyors segítség az autópályán: percek alatt megoldódott a meghibásodás
Újabb sikeres mentést hajtott végre a Trucks & Tyres csapata, ezúttal a Kövegyi Szent Gellért pihenőhely közelében. A gyors reagálásnak és a szakszerű helyszíni munkának köszönhetően egy bolgár kamionos rövid időn belül folytathatta útját hazafelé.
Lakossági kérések alapján módosult a forgalmi rend településünkön annak érdekében, hogy biztonságosabbá és gördülékenyebbé váljon a közlekedés. Ennek keretében a Szív utca, a Rózsa utca és az Iskola utca egyirányúsítása valósult meg.
Ismét Békés adott otthont a Vadász- és Horgász Napnak, amelyet immár hetedik alkalommal rendeztek meg a vármegye vadász- és horgászközösségének legnagyobb helyi seregszemléjeként. A rendezvénynek ezúttal is a Békés-Dánfoki Üdülőközpont adott otthont, ahol egész nap változatos szakmai és szabadidős programok várták az érdeklődőket.
Június 13-án, szombaton a Dánfoki Üdülőközpont ad otthont a VII. Békés Vármegyei Vadász- és Horgásznapnak. A rendezvény szervezésében az Országos Magyar Vadászkamara és a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) is részt vesz, a belépés pedig ingyenes.
A Duna ajtó-ablaknál nem egy áruházban bolyongsz tanácstalanul – egy elismert szakember segít a választásban, felméri az igényeidet, és a beépítést is precízen elvégzi. Neked csak annyi a dolgod, hogy kiválaszd, mi tetszik – a többit intézzük!
Újabb fontos egyeztetésre került sor Békésen az Ifjúsági Tanácsadó Testület szervezésében. Ezúttal a helyi oktatási intézmények vezetői és fenntartói ültek egy asztalhoz a testület tagjaival annak érdekében, hogy közösen gondolkodjanak a fiatalokat érintő lehetőségekről és a jövőbeni együttműködésekről.
Megbízható megoldást keresel otthonod nyílászáróira? A Duna ajtó-ablak teljes körű szolgáltatással áll rendelkezésedre, a felméréstől egészen a beépítésig. Helyben, Békésen, csak kiválasztod és mi már intézzük is!
Ismét színvonalas, tartalmas megemlékezés keretében hajtott fejet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt a Dr. Illyés Sándor EGYMI. Az intézmény miniszteri elismerést vehetett át a napokban
Egy újabb komoly műszaki projekt zárult sikeresen a békési székhelyű Alkotás KFT műhelyében. A helyi vállalkozás február végére egy egyedi tervezésű, hajlított vázas, garatos rédler gyártását fejezte be, amelyet már át is adtak megrendelőjüknek.
Ismét közös asztalhoz ültek a békési egyházak képviselői Békés városában, hogy áttekintsék az elmúlt időszak tapasztalatait és megerősítsék az együttműködés alapjait. Külső szemlélőként is érzékelhető, hogy a helyi felekezetek közötti kapcsolat nem formális: az elmúlt években tudatosan épített, rendszeres párbeszédre és kölcsönös nyitottságra épülő partnerség alakult ki, amely országos összevetésben sem mindennapi.
A Hajnal utcában található Szüleim Háza új partnerrel bővítette szolgáltatásait: a mindössze 400 méterre elérhető Da Tommaso Pizzéria csatlakozott az együttműködő partnerek köréhez. A Szabó Imre vezetésével működő, teraszos pizzéria közvetlenül a fürdő szomszédságában várja a vendégeket.
Az utóbbi évek hagyományainak megfelelően ismét koranyári időpontban kerül megrendezésre a Békés Vármegyei Vadász- és Horgásznap, amelynek helyszínét ezúttal is Békés-Dánfok adja.
Nálunk mindig friss az áru és kedvezőek az árak.
Sertés vékonybél, valamint apró- és fejes savanyú káposzta folyamatosan kapható.
Bankkártyás fizetés és közmű bankkártyás feltöltés továbbra is biztosított.