Külön pikantériája volt a választásnak, hogy Az Országgyűlés jegyzőjeként a szintén Békés megyei Erdős Norbert olvashatta fel Domokos Lászlónak az eskü szövegét a Parlamentben, amikor az országgyűlés 266 igen szavazattal úgy döntött, hogy a Békés megyei politikust választja az Állami Számvevőszék új elnökének.
Elkezdték Békésen a Rákóczi út melletti, belterületi kerékpárút korszerűsítését, illetve a szakasz elején 10 darab párhuzamos parkoló kialakítását, melyre még 2009-ben decentralizált pályázati forrásból nyert támogatást a helyi önkormányzat.
Az iskola-felújítással járó rendkívüli körülmények ellenére (hiszen csak a tantermek fele van még használható állapotban) a gyerekek úgy döntöttek, hogy nem a Művelődési Központban tartják a ballagást, hiszen a nyolc év emléke ide kötötte őket, ehhez a régi-új, szeretett épülethez. - Király Gyula beszámolója a Békés Mátrixon.
Izsó Gábor polgármester korábbi sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján összefoglalva közöljük az önkormányzat szervezésében induló, már elérhető nyári gyermek és ifjúsági programokat.
Békésen idén először június 10-én tartottak szúnyoggyérítést. A város önkormányzata a költségvetésbe betervezett mintegy 3,5 millió forintból - a kapott állami támogatással együtt - az időjárástól és a szúnyogok számától függően további gyérítést biztosít majd Békés területén.
A Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium hétvégi tanévzárója keretében Izsó Gábor polgármester ösztöndíjakat adott át az iskola tehetséges tanulói részére.
Izsó Gábor polgármester meghívására Békést választotta előzetes tanácskozásának színhelyéül a Virágos Magyarországért Dél-Alföldi Régiójának Bíráló Bizottsága, ezzel is elismerve a város virágosítási törekvéseit.