Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az FGSZ Zrt. 2010. június 8-án 8.00 órától június 8-án 12.00 óráig terjedő időszakban BÉKÉS települést érintően az üzemeltetésében lévő földgázszállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez.
Lassan látványos szakaszába érkezik a Dánfoki Üdülőközpont újabb fejlesztési üteme. 2008 után 2009-ben is nyert Békés városa decentralizált pályázati forrást az egykor népszerű, ma már újra egyre többek által látogatott ifjúsági tábor fejlesztésére, így 22 millió forint értékű kivitelezési munkák kezdődhettek meg nemrégiben a terepen.
A Békési Református Egyházközség, a Szent György Lovagrend, valamint a Történelmi Vitézi rend 2010. június 6-án kopjafát avatott a békési Rózsa temet?ben a világháborús áldozatok emlékére.
2010. június 4-én délután fél ötkor emlékezni gy?ltek össze a békésiek a Honfoglalás téren, ahol az egyházak szolgálatával felavatták az új Trianon emlékm?vet.
A Szegedi Kis István tanárai is közrem?ködtek az immáron Püski Sándor nevét visel? könyvtárban megrendezett ünnepi könyvheti el?adásokon, amelyen norvég vendégek is el?adtak.
A békési Jobbik szervezet elnöke Balog István toborozza azt az önkénetsekből álló csapatot, amely ma este indulna útnak az árvíz sújtotta Borsod megyei gátakra.