Mi, békésiek, A levelek már lehullottak, A békésiek gimnáziuma - három helyi kiadvány, ami azonnal elérhető, megvásárolható Békésen, a Szent Pál sor 3. szám alatt a Barta PostaPartnernél Barta István Zoltán ajánlásával!
A 2025. évi minimálbér kérdésében országos kutatást és széleskörű konzultációt indít a vármegyei kereskedelmi és iparkamarák bevonásával a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Együttesünket és városunkat képviselték a Belencéres Néptáncegyüttes utánpótlásában nevelkedő táncosaink, akik a Szokolay Sándor AMI növendékei is egyben, a II. „Kunsági Fi” szóló- és kamara néptáncversenyen.
2024. november 8-án, pénteken tartottuk a XVI. Suli-vár(ó) Óvodai Sportnapot, ahova városunk nagycsoportos óvodásait és óvópedagógusait vártuk nagy szeretettel.
A PV-CENTRAL Békési FKC férfi kézilabdacsapata bravúros győzelemmel vette a Magyar Kupa harmadik fordulóját. Cifra Tibor tanítványai hétfő este élvonalbeli riválist búcsúztattak. A PLER-Budapest vendégjátéka változatos mérkőzést hozott, melynek során a hazaiaknak voltak nagyszerű időszakaik.
November 12-én új rendezvénysorozat első részét tartják városunkban: az önkormányzat és a városi felekezetek összefogásaként egy közéleti-teológiai témákat megvitató program lesz a kulturális központban.