Az Esély Otthon címet viselő pályázatunk, mely a helyben maradni kívánó fiatalok számára kíván segítséget nyújtani, INFÓDÉLUTÁNT tart, melyre ezúton meghívunk Téged!
A hétvégén, március 2-án, a békési Gyógyfürdő és Uszoda vendégeit várják 13 órától a helyszínen a szakemberek (Kőrösi Csoma S. u. 6-14.), március 3-án pedig szintén 13 órától a Gyulai Várfürdőben (Várkert u. 2.) vehetnek részt az ingyenes eseményen az érdeklődők.
Szombaton már 14 órától ifjúsági mérkőzésen szurkolhattak csapatunknak a békési sportcsarnokba érkező nézők. Mindkét utánpótlás csapatunk a Nyiregyházával mérkőzött meg.
Hazai sikerrel zárult az NBI/B-s férfi kézilabda-bajnokság szombati viharsarki rangadója. A Keleti csoport első helyezettjét sikerült csapatunknak felül múlni egy 4 gólos győzelemmel.
Válassz a több mint 100 db-os készletből! Nem találod a megfelelőt? Mondd el milyet szeretnél és beszerezzük! Használt német, holland, osztrák minőségi kerékpárok mindenféle kivitelben BrinGabinál, Békésen, a Teleki és a Kígyó utca sarkán.
Idén tavasszal négy egyetemi hallgató teljesíti a kötelező tanítási gyakorlatát Békésen, a református gimnáziumban, akik református vallástanároknak tanulnak.
Mucsi András, Ibrány és Ó-Hatház önkormányzati képviselője a testület januári ülésén érdeklődött arról, hogy mikor kerülnek ki az eddig ki nem rakott ibrányi táblák a közterületekre.