Deákné Domonkos Juliannát, a békési Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnökét, a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és AMI igazgatóját választotta meg 2018. május 14-én éves közgyűlésén a Belencéres Néptáncegyüttesért Egyesület.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal Békés település egy részén kötelező adatszolgáltatáson alapuló mezőgazdasági adatfelvételt hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint. Az összeírók május 23-a és június 15-e között keresik fel háztartásokat.
Békés Város Polgármestere, Békés Város Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága, a Pedagógus-szakszervezet Városi és Körzeti Bizottsága, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete
szeretettel meghívja Önt a városi Pedagógusnap rendezvényre.
A sok éves hagyománynak megfelelően idén is a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar előadása nyitja a Békés-tarhosi Zenei Napokat június 17-én (vasárnap) 18:00 órai kezdettel.
Éves küldöttgyűlését tartotta a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, ennek keretében elismeréseket adtak át. A kamarai küldöttek elfogadták az előző évi tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló beszámolót, valamint a 2018-as programtervet és költségvetést.
Nagy valószínűséggel vasárnap este nem kellett álomba ringatni azokat a gyerekeket, akik a nap folyamán szüleikkel, barátaikkal kilátogattak a Dánfoki Üdülőközpontba és belevetették magukat a Városi Gyermeknap forgatagába, melynek programjában számos intézmény, sport- és civil szervezet gondoskodott arról, hogy jól kitombolhassák magukat a „földön, vízen, levegőben” egyaránt zajló játékos sport- és ügyességi vetélkedőkben.