Anikó egyedi kézműves munkái kerámiái, dísz és használati tárgyai nagyon kedveltek, számos alkalommal készített már cégeknek, vállalkozásoknak, intézményeknek megrendelésre ajándéksorozatokat, de egyre keresettebbek kerámiái esküvőkre, családi ünnepekre is!
A közelmúltban rendezték meg Bendegúz Nyelvész Anyanyelvi Verseny első fordulóját iskolánkban.
Tehetséggondozásunk részeként iskolánk anyanyelvet tanító pedagógusai 54 tanulót készítettek fel erre a tudáspróbára.
2017. február 25-én rendezték meg a békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskolában
a VII. Megyei Angol Csapatverseny döntőjét. Ide az a 6 - 6 csapat jutott be, aki az előzetes fordulókból a legtöbb pontot érte el.
A magyar országgyűlés 2012. április 2-án elfogadta a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt. Ennek végrehajtásáról a 114/2013. (IV. 16.) Kormányrendelet intézkedik.
Békés megyében kanyarós megbetegedés mindeddig nem fordult elő, tájékoztatásunkat megelőző jelleggel, a Csongrád megyében kialakult kanyarójárvány okán tesszük.
Az állami rezsicsökkentés folytatásaként több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj megszüntetéséről döntött a parlament a kormány javaslatára.