Dr Pálmai Tamás kapta az idei Nefelejcs díjat!


A díjat szombaton délután adták át a Városháza - Irányi Dániel Díszteremben. Az elismerést 2009-ben alapították azzal a céllal, hogy jutalmazzák azokat a személyiségeket, akik az egyesület tagsága szerint különösen sokat tesznek Békés közoktatásáért, kultúrájáért, vagy a civil tevékenységek gazdagításáért.

Dr Pálmai Tamás méltatását Barkász Sándor vállalkozó mondta el: 

2023. évi Nefelejcs-díj kitüntetettje

dr. Pálmai Tamás

Az örök barát, jó ügyekben mindig társ.

Barkász Sándor, a Nefelejcs Díj átadásakor elhangzott személyes hitvallása szerint:

 

Ő, A BARÁTOM!

Nagyon gazdag ember … a lelkében.

Kiskorában nagyon messze innen, Édesapjával néha éjnek idején,

szekéren ment segíteni vajúdó anyáknak, akár ünnepnap, vagy hétvégén.

Békésen amíg él „gyüttment” lesz úgy, mint én.

Szülei nagyon sokat dolgoztak, s ez gyermekeiben is erény,

volt kitől kinek átadni a feladat, s a munka szeretetét.

Hisz Istenben úgy, mint én.

Ő is orvosol, úgy mint én. Ő a betegek szívét, lelkét,

én pedig a templomot, tetején a keresztjét.

Az Újság jegyzetét közösen írjuk, 500-szor Ő, 1-szer Én.

Amúgy aktív közösségi ember, mint mi itt mindannyian.

Egyben nagyon magányos, akár csak én.

Hajnalban kell, mint régen vidéken.

Estig dolgozik egész héten.

Családja nagy akár, az enyém.

Büszke gyermekeire akárcsak én.

Felesége a legjobb édesanya, akár az enyém.

Anyósa rajongásig szerette őt … ebben sokat kell tanulnom Tőle még.

Fiatal korában még vékony volt úgy, mint én.

Velem egyetemben szereti a szalonnát, remélem sokat eszünk együtt még.

Szenvedéllyel végzi a munkáját úgy ég, mint kevesen.

A múltat tiszteli, a jövőt építi úgy, mint én.

Hivatása a szakmája, akár csak nekem.

Segít a szegényeken, az árvákon akár csak én.

Tamás nagyon boldog ember, keresi az élet értelmét úgy, mint én.

 

 

A 2009-ben alapított Nefelejcs Díjat 2023-ban dr. Pálmai Tamás, háziorvos, közíró, Békés város kiemelkedő közösségi szervezője kapta meg, aki nem csak a testet, de a lelket is gyógyítja.

Dr. Pálmai Tamás nagyon gazdag ember… a lelkében. A felelősségvállalás fontosságát, a másokra való odafigyelést, törődést már egész kisgyermekkorában megtanulta, mikor is Erdélyben – szülőföldjén – orvos édesapja munkáját figyelte, akivel sokszor éjnek évadján utaztak szekéren, vajúdó édesanyáknak segíteni.

Habár Békésen, jó értelembe vett „gyüttmentnek” számít, a letelepedése óta eltelt több évtized alatt, az otthonról hozott szülői mintát követve: hol önkormányzati képviselőként, hol alpolgármesterként, hol a KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) helyi szervezetének tagjaként, hol háziorvosként foglalkozik az egyszerű békési emberek mindennapi gondjaival, testi és lelki egészségével. Saját elmondása szerint ez „aprólékos, sokszor nem látványos, de elengedhetetlen” örök feladat az életében.

Vállalásaiban, a közösségért való szüntelen tenni akarásban családja támogatása és erős hite is segíti.

Családja - így szintén orvos felesége és három okos gyermeke - megértőn elfogadják elhivatottságát, s mára sokszor aktív segítői feladatvállalásaiban.

Hite: mélyről gyökerező katolikus hite, mely erőt ad számára, hogy hajnaltól egészen késő estig szívvel-lélekkel tegye a dolgát – akkor is, ha sokszor egyedül végzi azt, ha sokszor magányos eközben, s testi ereje véges.

Dr. Pálmai Tamás tiszteli a múltat, építi a jövőt, segít s szegényeken, a rászorulókon. Nagyon boldog ember, hiszen keresi az élet értelmét. Szenvedéllyel, hittel, alázattal végzi elhivatott munkáját évtizedek óta a békési emberékért.

Tételek: 101 - 120 / 139 (7 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!