Az adventi koszorú tulajdonképpen egészen „friss találmány”, alig kétszáz éves. Hazánkba német nyelvterületről érkezett, gyorsan meghonosodott. A három lila gyertya a hit-remény-szeretet (1Kor 13) hármasságát testesíti meg, és a bűnbánatra indítja az embereket, míg a rózsaszín gyertya színe a liturgiában az örömre akar utalni. Krisztus születésnapja az öröm ünnepe, Isten testben jött el a bűnös emberiséghez.
A nyugati (katolikus) és a keleti (ortodox) keresztyén kultúrkörnek megvan a maga színvilága, és ezek különböznek egymástól. A nyugati „színkódot” használják az anglikánok, ókatolikusok és a konzervatív evangélikusok is. A fehér a nagy ünnepek (karácsony, húsvét, vízkereszt) színe, míg pünkösdkor, virágvasárnapon, nagypénteken a piros öltözék szerepel. Lila ruhát vagy stólát viselnek a lelkészek adventben három vasárnapon át, böjt negyedik vasárnapján és pl. mindenszentek alkalmával. A rózsaszín a böjt és bűnbánat, mint megtisztulási folyamat örömteli oldalát emeli ki. Ezért is használja nagyon sok egyház az adventi koszorú harmadik gyertyájaként a rózsaszínt.
Az adventi időszakban az egyház intenzíven foglalkozik az ószövetségi próféciákkal, amelyek Krisztusban teljesedtek be. Keresztelő János áll a harmadik adventi vasárnap középpontjában, aki küldetésével Krisztusra mutatott, de az ő fellépésével véget is ért a küldetése, a Krisztus érkezése felett való örömét hangoztatva. A bűnbánat alapja az, hogy az ember magára hagyatva a bűnben vesztegel, de örömre is van oka: Isten nem hagyta magára, eljött a bűnös emberiséghez, hogy megváltsa.
A XVI. században a délnémet és svájci reformáció radikálisan szakított rengeteg középkori hagyománnyal, így az istentiszteleteken használt ruhákkal is. A reformáció svájci ágából kinőtt református egyházban ugyan tartják az adventi vasárnapokat, de ezek mindenfajta külsőség nélkül a közelgő ünnepre készítenek fel. Manapság egyre több református gyülekezet is nyitott a többi egyházban használt jelképekre, így az adventi koszorúra, és annak különböző színű gyertyáira is.
Mucsi András
Fontos vármegyei szintű elismerést kapott a békési tanárnő |
Miért rózsaszín az egyik adventi gyertya? |
Nem karácsonykor született Jézus? |
Miről szól az adventi időszak? |
180 éves a zeneiskola épülete |