Szent Miklós Napok 2011 - Második Nap I.


Megjelent: 2011 December 9. ( Péntek ) 18:59
Módosítva: 2011 December 11. ( Vasárnap ) 21:00
A város küldöttségének második napi hivatalos programja a Dísztanácsülésen való részvétellel kezdődött meg.

Az eseményen került sor Gyergyószentmiklós díszpolgári címének átadására, melyet Rokaly József nyugalmazott történelemtanár vehetett át. A testvérvárosi delegációk közül kiemelten került köszöntésre a 75 éve testvérváros Kiskunmajsa. Az egri küldöttség külön zenés műsorral kedveskedett. Az ülés folyamán többször léptek fel helyi fiatalok megmutatva tehettségüket.

A Dísztanácsülés után a város vezetése állófogadáson látta vendégül a megjelenteket.

A délután folyamán Mészáros Sándor képviselő és Izsó Gábor polgármester meglátogatta a Gyergyószentmiklósi Szent Anna otthont, ahol több mint húsz hátrányos helyzetű és árva gyermek lakik. Mészáros Sándor átadta az általa és családja által felajánlott adományt, majd a házigazdák szeretetteljes vendéglátása után röviden megismerkedtek az otthonnal és annak kis lakóival.

A Békésiek egyébként a Magna Cum Laude zenekar küldöttségét váltották az otthonban, akik az általuk gyűjtött adományokat adták át koncertjük előtt.

Tételek: 1 - 20 / 119 (6 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!