Egészséges halat a gyerekeknek!


Helyszin: Békéscsaba - Megyeháza
Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és V. Németh Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára 2012. december 6-án, csütörtökön közösen mutatták be az Egészséges halat a gyerekeknek című projektet a Megyeházán.

A Békés Megyei Önkormányzat a projekt kidolgozásával és megvalósításával szeretne termelékenységet fokozni és feldolgozóipart telepíteni Békés megyében, alapozva a Biharugrán, Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű tórendszerének eddig kiaknázhatatlan lehetőségeire. A projekt megvalósítása növelné a foglalkoztatottságot, magyar halat juttatna el a gyermekek közétkeztetésébe, szervesen illeszkedik Magyarország Kormányának stratégiai terveibe és a Békés Megyei Önkormányzat azon célkitűzésébe, hogy Békés megyét, értékeinek megtartásával, ill. alkotó-, innovatív megújításával Magyarország élelmiszergazdaságának motorjává, mintatérségé, a megye határait átlépő szervező erejévé tegye!

ELŐZMÉNYEK:

  • I. Az elmúlt évtizedekben leépült Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű halastó rendszere, ma már csak 15 embernek ad munkát.
  • II. Magyarországon, a közétkeztetésben felhasznált hal túlnyomó része exportból származik.
  • I.
  • A Biharugrai Halgazdaság Békés megyében a román határ közvetlen közelében helyezkedik el. A biharugrai halastavak hazánk egyik legnagyobb kiterjedésű, mintegy 2.000 ha területű körtöltéses halastórendszere, melyen jelenleg mintegy 1.200 ha-on történik halgazdálkodás.

    A Halgazdaságot körülvevő kistelepülések (Biharugra, Körösnagyharsány, Geszt, Zsadány, Okány) lakói az ipari és szolgáltató vállalatok, létesítmények rendszerváltást követő folyamatos megszűnése miatt elsősorban mezőgazdasági tevékenységből élnek. Azonban a mezőgazdasági és élelmiszer feldolgozó nagyüzemek felszámolása az ágazat termékszerkezetét megváltoztatta, jövedelemtermelő képességét jelentősen lecsökkentette, így mára a térséget az alacsony hozzáadott értékű nyersanyagtermelés jellemzi. Ebben a térségben a legkevesebb a regisztrált vállalkozások száma, emellett a nagyobb létszámot foglalkoztató társas vállalkozások aránya is jelentősen elmarad az országos átlagtól.

    A Biharugrai Hal a természeti adottságoknak, a tartás körülményeinek és a 2011. évben bevezetésre kerülő, a táj adottságaira alapozott egyedi haltermelési technológiának köszönhetően kiváló minőségű. A halastavak ásványi anyagokban gazdag tómedre ízletes halhúst eredményez, magas fehérje- és alacsony, de kedvező összetételű, esszenciális zsírsavakban gazdag zsírtartalmat biztosít.

    A halastavak vegyes népesítésűek, a meghatározó részarányt jelentő ponty mellett busát, amurt, valamint ragadozó halakat (harcsa, süllő, csuka) és vadhalakat (kárász, keszeg) tartalmaznak.

    Feldolgozóüzem hiányában a megtermelt halak jelenleg élő formában kerülnek értékesítésre hazai és külföldi piacokon. A Biharugrai Hal kiváló minőségének köszönhetően külföldön rendívül keresett termék, amit jól mutat, hogy a megtermelt halkészlet nagyobb részének eladása export piacokra történik.

    II.

    Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás 4,5 kg/fő/év, mely az EU 24 kg/fő/év szintjéhez viszonyítva rendkívül kedvezőtlen értéket mutat.

    A hazai halfogyasztás értékelésénél fontos hangsúlyozni azt is, hogy ugyan a statisztikai adatok évről évre mintegy 0,2-0,3 kg növekedést mutatnak, de ezt már évek óta teljes egészében az importból származó árukészlet eredményezi. Ennek alapvető oka az, hogy a Magyarországon megtermelt halak feldolgozottsági szintje rendkívül alacsony, az importból származó termékek viszont magas hozzáadott értékkel, konyhakész formában, piaci igényekhez igazodó kiszerelésben kerülnek a fogyasztókhoz. Így annak ellenére, hogy az itthon megtermelt halak a hazai fogyasztók körében kedveltek, a fogyasztási színvonaluk éve óta stagnál, míg az import termékeké nő.

    Itt kell azonban megjegyezni azt is, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból nézve sok kétes eredetű és összetételű, rossz minőségű haltermék kerül a hazai piacra. Fokozottan jellemző ez a gyerekétkeztetésben gyakran használt panírozott, elősütött, olcsó árfekvésű halrudak esetében. Ez nagyfokú egészségügyi kockázatot jelent, de azt is eredményezi, hogy generációk nőnek fel úgy, hogy nem találkoznak az idehaza megtermelt élelmiszerek íz világával, nem kedvelik meg azt, így később sem lesznek fogyasztói ezen termékeknek.

    A PROJEKT ÖSSZEFOGLALÁSA:

    A Békés Megyei Önkormányzat szükségesnek látja kiemelt projekt keretében segíteni, hogy a Magyarország egyik legnagyobb tórendszerében megtermelt, kiváló minőségű halhús, megfelelő feldolgozottsági szint mellett kerüljön a fogyasztók elé, ezen belül kiemelten a gyerek-, és közétkeztetésbe. Ezen célpiac kiszolgáláshoz egy formázott, szálkátlanított, panírozott és elősütött termékcsalád kifejlesztése szükséges.

    A polikulturás haltermelésből származó halak közül a ponty, a busa és az amur kiválóan alkalmasak arra, hogy alapanyagként szolgáljanak a termékcsaládhoz. Ezen halak húsminősége lehetővé teszi azt, hogy önállóan, vagy egymással keverve kerüljenek feldolgozásra a végtermék igényelt beltartalmi paramétereinek függvényében.

    A termék elkészítésének első fázisában a halhús szálkátlanítása történik meg szálkaszeparátor alkalmazásával. Az így kapott halpép ízesítésével a piaci igényekhez igazodva változatossá tehető a termékcsoport kínálata.

    A következő technológiai lépés a termék formázása, mely a lehetőségek széles spektrumát vonultatja fel. Gyerekétkeztetésben elfogadott lehet a "halacska" vagy "golyó" forma, mely játékos megjelenést biztosít a terméknek, növelve ezzel a termék gyerekek általi elfogadását. A formázás során jól alakítható a termék egyedi tömege, ami lehetővé teszi az előírásoknak megfelelő adagok porciózását.

    Utolsó technológia lépésként a formázott alapanyag panírozása, elősütése és gyorsfagyasztása történik meg. A fagyasztást követően az igény szerinti csomagolási mód alkalmazásával a késztermék kiszállításra alkalmas.

    A Mintamenza Program keretében kiemelt cél, hogy a gyerekek 10 naponként szálkamentes halat egyenek. Jelenleg ez kizárólag úgy oldható meg, hogy importált tengeri halból készítik el az ételeket. Ezt az ajánlást fogalmazza meg az Országos Tisztifőorvosi Hivatal táplálkozás egészségügyi ajánlása is, mely részletesen tartalmazza a halfogyasztás mértékét, mennyiségét a gyermekélelmezésben, valamint a betegellátásban. A megvizsgált fogyasztási ajánlást figyelembe véve az éves mennyiség 2500-3000 tonna feldolgozott halmennyiséget jelent.

    A FEJLESZTÉS EREDMÉNYEI:

    - A fejlesztés illeszkedik a Kormány foglalkoztatást élénkítő céljaihoz. A Biharugrai Halgazdaságban jelenleg dolgozó 15 fő a projekt eredményeként 100-150 munkavállalóra nőhet ott, hol a foglalkoztatási mutatók az egyik legrosszabbak az országban.

    - A Békés Megyei Önkormányzat 2012. január 1-től a területfejlesztés, vidékfejlesztés feladatait viszi. Az önkormányzat kiemelt célja, hogy Békés megyét, értékeinek megtartásával, ill. alkotó-, innovatív megújításával Magyarország élelmiszergazdaságának motorjává, mintatérségé, a megye határait átlépő szervező erejévé tegye! Az integrált élelmiszergazdaság kialakításának megyei feltételei európai szinten is figyelemre méltóak. Az agrárium-foglalkoztatás abszorpciós képessége magas, termelékenységének fokozásában jelentős tartalékok vannak; az innovatív élelmiszergazdaság potenciális kitörési pontot jelent a megye életében.

    - A fejlesztéssel megvalósulna a Biharugrai tórendszer komplex fejlesztése, beleértve ebbe a megtermelt hal feldolgozását. A feldolgozás megjelenése növeli ugyanis a foglalkoztatás mértékét.

    - A mezőgazdaság területén komoly felvevő piac jelenne meg a megtermelt gabonamennyiségre.

    - A fejlesztéssel megismertetjük gyermekeinkkel a hazai halak ízeit, nem utolsósorban a gyermekek fejlődéséhez nélkülözhetetlen ásványi anyagokat jutattunk be szervezetükbe, mindezt játékos, finom formában.

    A Békés Megyei Önkormányzat javasolja a programot mintaprojektként kezelni, mely később akár országos szintűvé is válhat.


    Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!