Dankó Béla: A békésiek is kiállnak a rezsicsökkentés mellett!


A Fidesz országgyűlési képviselője, a békési választókörzet elnöke erről személyesen is tájékozódott Békésen.

2010 óta a gazdaság megerősítése, a válság terheinek igazságosabb megosztása a Kormány gazdaságpolitikájának egyik leghangsúlyosabb eleme.

A családok többsége számára komoly kiadásokat sőt nehézségeket okoznak a korábban felhalmozódott közműtartozások, melyek azt igazolják, hogy az évekig magasan tartott díjak az egész magyar társalom gyengüléséhez, sőt sok esetben eladósodásához vezettek.

A rezsicsökkentéssel a Kormány e káros és veszélyes folyamat végére kíván pontot tenni, mérsékelve a lakosság ez irányú kiadásait.

Mint azt Dankó Béla, országgyűlési képviselő elmondta: hazánk gazdasági mutatói igazolták a rezsicsökkentés létjogosultságát. De mindeközben azt is tudnunk kell, hogy a rezsicsökkentés érdekében a Kormánynak szinte nap, mint nap küzdenie kell a nagyvállalatok lobbi érdekei és a brüsszeli bürokrácia útvesztőiben.

Ezért különösen fontos a most is folyó aláírásgyűjtés, amellyel a lakosság felsorakozhat a Kormány mögé ebben a küzdelemben. Az elmúlt hetek tapasztalati alapján megnyugtató és egyben előre mutató az az akarat, amellyel a békésiek is kiálltak a rezsicsökkentés mellett- szögezte le az országgyűlési képviselő.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden egyes támogatónak. Ugyanakkor továbbra is arra biztatok mindenkit, aki még nem tette meg, hogy éljen a vélemény nyilvánítás lehetőségével és támogassa aláírásával is a rezsicsökkentés ügyét.-hívta fel a figyelmet Dankó Béla, a FIDESZ választókerületi elnöke.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!