Karácsonyi parti tehetségkutatóval


Megjelent: 2014 December 19. ( Péntek ) 20:33
Módosítva: 2014 December 19. ( Péntek ) 21:45
Új kezdeményezés indult útjára a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégiumban. A hagyományos karácsonyi partit korábban is az idegen nyelvi munkaközösség szervezte (innen az angol név is: Christmas Party), de idén tehetségkutató „ki mit tud?” is kapcsolódott a programhoz. A program szervezésében a diákönkormányzat is részt vett.

A rendezvény szervezője a 10.B osztály volt, amelynek osztályfőnöke, Vargáné Tuska Anita angolt tanít az intézményben. Elmondta: a délután kettőkor kezdődő program egy rövid, zenés-verses műsorral indult, majd Lipták György angol szakos tanár tartott előadást az Egyesült Államokban eltöltött tavalyi tanéve tapasztalatairól. Ezt követően kicsivel 3 óra után tizenöt 4-5-fős angol csapat és három szintén 4-5 főből álló német csapat kezdte a játékos versengést a célnyelvi országok karácsonyi hagyományairól. A nyelvi verseny után, kb. 5 órától vette kezdetét a Ki mit tud? - Tehetségkutató, ahol néhány nagyon színvonalas műsort, ötletes bemutatkozást láttunk. A program fél hétig tartott.

Juhász Ádám (10.B), a diákönkormányzat elnöke elmondta: "Véleményem szerint egy nagyon jó hangulatú karácsonyi partin vagyunk túl. Nagyon örülök, hogy el tudtuk indítani az iskolában a tehetségkutatót, amire meglepetésünkre elsőre elég szép számmal jelentkeztek. Reméljük tudjuk folytatni és egyre nagyobb lesz az érdeklődés. Külön köszönet a segítő tanároknak, vetélkedő és tehetségkutató résztvevőknek."

Fotók: Balogh Anikó (13.B) és Balogh Edina (10.B)

Tételek: 21 - 40 / 41 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!