Évértékelő Közgyűlés a Békéscsabai Városi Polgárőrségnél


Forrás: Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetsége
Helyszin: Bcsaba, Lencsési Közösségi Ház
Évértékelő Közgyűlés a Békéscsabai Városi Polgárőrségnél

A Békéscsabai Városi Polgárőrség 2015.március 27-én 18 órakor tartotta éves Közgyűlését a Lencsési Közösségi Házban.

A Közgyűlésen részt vett meghívottként Gyarmati Sándor a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnöke, Békéscsabai Rendőrkapitányság részéről Dajka Zsolt r. törzszászlós a József Attila lakótelep körzeti megbízottja, Takács Péter Békéscsaba Önkormányzatának képviselője a Lencsési Közösségi Ház vezetője – aki maga is tagja a Békéscsabai Városi Polgárőrségnek.

Bugyinszki Tamás elnök köszöntötte a megjelenteket, majd egy perces néma főhajtással emlékezetek meg a kettő éve elhunyt Krekács András polgárőrre, az egyesület néhai alelnökére. Ezt követően megválasztották a jegyzőkönyvvezetőt és a két jegyzőkönyv hitelesítőt,majd elfogadták a napirendi pontokat.

Bugyinszki Tamás elnök ismertette a 2014.évben végzett tevékenységeket, részletesen beszámolt a bűnmegelőzés területén végzett munkáról. A gazdasági-pénzügyi és felügyelő bizottsági beszámolók után ismertetve lett a 2015.évi költségvetési tervezett.

Gyarmati Sándor a BMPSZ elnöke köszöntötte a mai napon 20 éves fennállását ünneplő Békéscsabai Városi Polgárőrség tagjait. Elismeréssel szólt a tagság önkéntes bűnmegelőző munkájáról, melyet Békéscsaba város közbiztonságának érdekében végeznek. A beszámolókból kitűnt, hogy egy nagyon jól működő, takarékosan gazdálkodó egyesület tevékenykedik Békéscsabán. További munkájukhoz sok sikert, erőt , egészséget kívánt.

Kiemelte, az a komoly karitatív munkát, melyet Bugyinszki Tamás elnök és családja végez.

A beszámolók és a 2015.évi költségvetési tervezet elfogadása után elismerések átadására került sor.

Jutalmazottak :

Polgárőr Érdemkereszt ezüst fokozata

Rattai Zoltán

Polgárőr Érdemkereszt bronz fokozata

Weisz János

Békéscsabai Városi Polgárőrség "Polgárőr Érdemérem"

Ferenczi Gábor

Tóth Tamás

Békéscsabai Városi Polgárőrség " OKLEVÉL "

Dajka Zsolt r. törzszászlós

A Közgyűlést követően, az Egyesület 20 éves fennállásának alkalmából állófogadással történő ünneplés következett.

Tételek: 41 - 56 / 56 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!