A BSZNÖ 2016. évi rajzpályázatának eredményhirdetése


A Békési Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata 2016-ban is kiírta a már hagyományosnak számító gyermekrajz pályázatát, amelynek a témája idén a „Kedvenc szlovák népmesém vagy legkedvesebb nyári élményem” volt.

Az eddig megrendezett Gyermekrajz pályázatok közül ez is volt az egyik legsikeresebb 120 beadott rajzzal. A megnyitó beszédben Feledi János elnök megköszönte a megjelent gyermekeknek a sok és színvonalas rajzot. Üdvözölte a megjelent gyermekeket, nevelőket és a jelenlévő vendégeket. Megköszönte a Könyvtár vezetőjének és dolgozóinak, hogy ismételten lehetőséget biztosítottak a rajzok kiállítására és a díjkiosztó ünnepség megrendezésére.

A beadott képeket évfolyamonként bírálta el a zsűri, és minden évfolyamból a három legsikeresebb rajzot díjaztuk. Ezen kívül még Horváth Hajnalka alkotó művész egy, és a Könyvtár nevében a könyvtár igazgatója, Erdősné Sági Mária két különdíjat adományozott. A kiadott díjakon kívül minden rajzot beküldő gyermek egy-egy apró ajándékban részesült az igyekezetéért.

Igyekeztünk olyan értékes jutalmakat adni a nyerteseknek, amelyek örömükre szolgálnak, és nagyban elősegíthetik a további rajzkészségeik fejlődését. A rajzpályázat színvonalát lemérhetjük a kiállításról készült fényképeken.

Feledi János
Békési Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata elnöke

Tételek: 41 - 41 / 41 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!