Dankó Béla országgyűlési képviselő sajtóközleménye.


2017-ben 1,2 milliárd forint fordítható a Tanyafejlesztési Program finanszírozására

Idén már hetedik alkalommal került kiírásra a nemzeti forrásból működtetett Tanyafejlesztési Program, mely várhatóan május második felétől lesz elérhető. A pályázatokat a források kimerüléséig fogadják majd. A pályázat finanszírozására 1,225 milliárd forint fordítható, mely keretösszegből 500 millió forint az egyéni, 425 millió forint a közösségi pályázatok támogatására kerül, 300 millió forint a zárkerti revitalizációs program megvalósítását szolgálja.

A Tanyafejlesztési programra az elmúlt hat évben mintegy 8,1 milliárd forintot fordítottak, s 1691 pályázó nyert támogatást. A program alapvető célkitűzése a tanyán élők életszínvonalának, életminőségének javítása (a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 300 ezer fő él tanyán), valamint a tanyai gazdálkodás megújítása a gazdálkodási feltételek megerősítésével.

A program kétféle konstrukciót foglal magába, az önkormányzati típusú, helyi közösségek részére kiírt konstrukciókat, valamit az egyéni típusú, tanyai lakosok számára kiírt pályázatokat.

Az önkormányzati konstrukció keretében lehetőség nyílik például a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére, vagy a vízminőség vizsgálatok elvégzésére is. Ezeknek a pályázatoknak a támogatási szintje 90 %-os, de esetenként 100 %-os mértékű. Az egyéni típusú pályázatokon elsősorban a tanyasi lakó- és gazdasági épület felújítására, valamint a gazdálkodás feltételeinek javítására lehet támogatást igényelni. A támogatás ezen a területen általában 75 %, de a fiatal gazdák támogatási mértéke 90 %-os is lehet.

Idén harmadik alkalommal hirdetik meg a zártkertek revitalizációját segítő, az országos külterületi mezőgazdálkodás elterjesztését támogató mintaprogramok megvalósítását segítő programot, melyre 300 millió forint áll rendelkezésre. Magyarországon jelenleg mintegy 200 ezer hektár zártkerti ingatlan van. Ezek egy része nem kellően gondozott terület, ezért a tárca szükségesnek tartotta egy olyan program elindítását, amely a hagyományokat életben tartja, a szőlő- és gyümölcstermelésre alapoz és az öngondoskodást segíti. A program nemcsak vidékfejlesztési, génmegőrzési és közösségfejlesztési célokat szolgálhat, hanem tájmegőrzési feladatok elvégzésére is ösztönöz. Eddig a zártkert revitalizációs program keretében több mint 50 ezer facsemetét, oltványt, szőlőtövet és növénypalántát ütettek el az önkormányzatok mintegy 80 hektár területen.

A pályázati feltételekről bővebb információt olvashatnak a http://www.kormany.hu oldalon.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!