Átadták a címzetes főorvosi okleveleket


Megjelent: 2017 Június 30. ( Péntek ) 10:25
Módosítva: 2017 Július 4. ( Kedd ) 20:58
Egy 2000-ben kiadott minisztériumi rendelet értelmében címzetes főorvosi cím használatára jogosultak azok a háziorvosok, körzeti, gyermek- és fogorvosok, akik legalább 20 éven keresztül folyamatosan az alapellátásban dolgoztak.

Az alapellátásban dolgozó orvosok a betegek oldaláról állandó megmérettetésben vannak, a szakma szempontjából azonban ez nem áll fenn, hiszen munkájuk a "praxis magányában" zajlik, áldozatos munkájuk és megszerzett képesítéseik nem kerülnek a figyelem középpontjába. Erdélyi Imola igazgató asszony (Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő) javasolta, hogy a város július 1. (Semmelweis Nap) alkalmából díszoklevéllel ismerje el azok munkáját, akik jogosultak a címzetes főorvosi cím viselésére.

Mindez a következő orvosokat (háziorvos, gyermekorvos, fogorvos) kapott elsimerést a csütörtöki testületi ülésen:

Dr. Bárány Béla

Dr. Baranyai István

Dr. Berczi Ilona

Dr. Farkas István I.

Dr. Farkas István II.

Dr. Garda Judit

Dr. H. Kovás Eszter

Dr. Kovács Imre

Koppné Dr. Hajdú Anikó

Dr. Lovászi Éva

Dr. Nagy György

Dr. Okányi László

Dr. Pálmai Tamás

Dr Pálmai Éva

Dr. Péter Sándor

Dr. Sándor Judit

Dr. Tamási Adrienn

Dr. Zsilinszky Eleonóra

Tételek: 21 - 36 / 36 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!