Ifjú polgárőrök ünnepélyes fogadalomtétele és zászlóavatás


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békéscsaba
Megjelent: 2017 December 4. ( Hétfő ) 21:06
Módosítva: 2017 December 6. ( Szerda ) 08:20
Szombaton délelőtt a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Szakgimnáziumában nyolcvan ifjú polgárőr tett ünnepélyes keretek között fogadalmat.

Mucsi Balázs Sándor, a BSZC főigazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta mennyire fontos feladat, hogy a fiatalok megismerjék a polgárőrség értékrendjét, értékvilágát és kifejtette az Ifjú Polgárőr bázis létrejöttének célját. "A fiatalok erőteljesebb társadalmi szerepvállalásra, hazaszeretetre nevelése és nem utolsó sorban a bűnmegelőzésbe való bevonása. Testi és szellemi nevelés, hogy erkölcsileg és szellemileg lelkesebb állampolgárrá válhassanak."
Ezután Nagy Ferenc, Békéscsaba város alpolgármestere két gondolatot osztott meg a fiatalokkal. A célra, és a tenni akarásra hívta fel a figyelmet. "Összefogásra a legkiválóbb példa a Polgárőrség, büszkék lehetnek azok a fiatalok, akik ehhez a nagy családhoz tartoznak." Nagyrabecsülését és köszönetét fejezte ki a fogadalomtevőknek Békéscsaba Város vezetése nevében.

Ezután az ifjú polgárőrök ünnepélyes fogadalomtétele következett. Dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, Békés Megye Rendőrfőkapitánya köszöntötte a fogadalmat tett ifjú polgárőröket, tanácsokat adott az elkövetkezendő tevékenységükhöz. "Békés megyében rend és fegyelem van, ebben benne van a Polgárőrség munkája is." Mint mondta, örömmel álltak az ifjú polgárőr kezdeményezés mellé és akár képzésekkel, akár szakmai tanácsokkal segíteni fogják a fiatalok tevékenységét. Példamutatásra hívta fel mindenki figyelmét. Jó és tartalmas egyesületi életet kívánt a fiataloknak.

– Szívből gratulálok minden fogadalmat tett Ifjú Polgárőrnek – kezdte záróbeszédét dr. Túrós András, az OPSZ elnöke, aki kiemelte - Magyarország, Európában a biztonság szempontjából a Béke szigete. A biztonságért meg kell dolgozni. A biztonságért sokat tesznek a rendőrök, rendvédelmi szervek, igazságszolgáltatás, polgárőrség, önkormányzatok. Ez hazafias feladat. A biztonság nemzeti érték és ezt meg kell őrizni. Kifejtette mi az az értékrend, amit a polgárőrség hordoz. - Beszédét így fejezte be: "Példamutató, becsületes életet éljenek!"

Ezután a Békéscsabai Ifjú Polgárőr Centrum új egyesületnek személyesen adományozott egy zászlót. A zászlót Óvári Attila, a Békéscsabai Ifjú Polgárőr Centrum elnöke vette át. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége nagyon fontosnak tartja az ifjúság bevonását a Polgárőrség életébe. Szeretnénk, ha több fiatal lenne a polgárőr egyesületek tagjainak sorában. Ezt a munkát elsősorban az Ifjúsági Tagozatnak kell végeznie. Az elnökség megbecsülése jeléül az Ifjúsági Tagozat részére zászlót adományozott, melyet Bán Gábor az OPSZ Ifjúsági tagozat elnöke vehetett át dr. Túrós Andrástól. A "Zászlóanya" megtisztelő tisztségét dr. Lénártné Benei Anikó, Abasár polgármester asszonya kapta. Nagy Zoltán evangélikus lelkész megáldotta a zászlókat.
Bán Gábor pohárköszöntőjével ért véget az ünnepség.
Horváth Róbert az OPSZ Ifjúsági, Sport és Karitatív alelnöke a rendezvény után elmondta: a polgárőr törvény konkrétan meghatározza, hogy a fiatalok milyen tevékenységekben vehetnek részt. A szervezet alaptevékenységeibe nem, felnőtt polgárőrök segítségével kiegészítő tevékenységeibe viszont bekapcsolódhatnak. Ennek megfelelően például közösen járhatnak ki idősekhez segíteni – sorolta az alelnök. – Részt vehetnek a katasztrófahelyzetekre való felkészülés foglalkozásaiban és adminisztratív feladatokban, környezetvédelmi tevékenységekben is rengeteget tehetnek.

Tételek: 21 - 40 / 92 (5 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!