Lovas polgárőrök gyakorlati továbbképzése


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békés
2018. Október 5-6-7 -én tartották Békésen a lovas polgárőrök gyakorlati továbbképzését.

Gyarmati Sándor a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnöke és - a Békés Megyei Rendőr- főkapitányságot is képviselő - Ladányi Zoltán r. ezredes, Békési Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte a gyakorlati továbbképzés résztvevőit.

dr. Rácz Adrienn. az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának elnöke elmondta, az Agrárminisztérium támogatásával megvalósult gyakorlati továbbképzésen összesen tizennyolcan vettek részt. Öten a békéscsabai Fényesi tanyák polgárőrséget, négyen a békési polgárőrséget képviselték, öten jöttek el Jász-Nagykun-Szolnok, ketten Hajdú-Bihar megyéből. A Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályától is érkeztek ketten, hogy bekapcsolódjanak az oktatásba.

A képzéssel kapcsolatban kiemelte, a feladatokra nem elég elméletben felkészülni, csiszolni kell a lovasok tudását és a lovak képzettségi fokát is. A lovas polgárőröknek egy többszintű vizsgarendszeren kell bizonyítaniuk, hogy minden esetben kontroll alatt tudják tartani a lovat, és nagyon fontos, hogy adott esetben az állatoknak nyugodtan kell állniuk. A lovas polgárőrök járőr szolgálatuk során sokkal többet tapasztalnak, mint a területet gyalogosan vagy gépjárművel bejáró társaik, a nehéz időjárási és terepviszonyok esetén is alkalmazhatóak,

A három napos képzés elmélet- és gyakorlati vizsgával, valamint közös járőrszolgálattal zárult.

Tételek: 21 - 40 / 66 (4 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!