Tokaji Ferenc: Zarándokútjai - Előadás


A Békés Városi Püski Sándor Könyvtár és az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesületének szervezésében létrejött előadássorozat második részére került sor a könyvtár olvasótermében 2019. június 14-én.

Dr. Tokaji Ferenc Gyulán született, általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát, majd Olaszországban sportdiplomát. 1989-től a gyulai Hőforrás Hotel ügyvezető igazgatója.

Tagja az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesületének, többször járt a kontinensen. A világ számos pontján megfordult, szenvedélyes utazó, aki élményeit papírra is veti. Több alkalommal végigjárta az El Caminot, élményeit a 2008-ban megjelent Buen Camino-Út a csillagok alatt, illetve a 2010-ben kiadott Emberségünk mértéke - Zarándokúton Fatimától Santiagóig - Buen Camino 2. könyveiben osztotta meg az olvasókkal.

Utazásai során többször látogatott el a Szentföldre, a Názárettől Kapernaumig tartó kb. 95 km-es utat már néhányszor végigjárta. A történelmi, kulturális és vallási háttér információk mellett személyes élményeit humorral megfűszerezve élvezhette hallgatósága. Az előadást az általa készített filmfelvételek színesítették. Élményeit ezúttal is könyv formájában tervezi publikálni.

A sorozat következő előadója az ausztrál nagykövetség munkatársa, Sean Falli lesz, aki egyben az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesületének vezetőségi tagja is, de az érdeklődők a későbbiekben meghallgathatják a Venesz-díjas mesterszakács, Prohászka Béla (a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke) gasztronómiai beszámolóját, illetve dr. Tokaji Ferenc is visszatér ausztráliai kalandjaival.

A képek akár eredeti méretben is elérhetőek a GA-Pix - Minden ami Fotó! weboldalon!

Tételek: 21 - 26 / 26 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!