XLIII.BÉTAZEN -AlfaBétaGamma


Óriás fotómontázsok a kultúrház falain

54 négyzetméternyi fotópapíron 22 ezer fotófelvételt mutat be öt monumentális montázson Apáti-Nagy Lajos és Gazsó János Békésen, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban. A helyben jól ismert két fotográfus az elmúlt tíz év során, a Békés-tarhosi Zenei Napok közel 170 rendezvényén készített fényképeiből válogatott és azok felhasználásával alkotta meg a távolról egy-egy helyi látképet, valamint az ország egyik legnagyobb múltú komolyzenei fesztiváljának egy-egy helyszínét vagy eseményét bemutató alkotását.

A 43. Békés-tarhosi zenei Napok nyitó hangversenyét megelőző kiállítás-megnyitón a két kiállítót Fejes Antal és Fejesné Pálfy Zsuzsa nyugalmazott zenepedagógus méltatta. Kiemelték, hogy Apáti-Nagy Lajos és Gazsó János milyen fáradhatatlan munkát végez a békési komolyzenei élet megörökítéséért.

A most bemutatott óriásképek – melyekkel több mint fél éven keresztül, bármiféle támogatás nélkül dolgoztak – a kiállítók szándéka és reményei szerint a felújítás alatt álló Tarhosi Zenepavilonban nyernek majdan elhelyezést. A zenei napok ideje alatt, azaz június 30-ig azonban még mindenki számára ingyenesen megtekinthető a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kápolnatermében, Békésen, a Jantyik Mátyás utca 23-25. alatt.

A képek akár eredeti méretben is elérhetőek a GA-Pix - Minden ami Fotó! weboldalon!

Tételek: 1 - 20 / 51 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!