Bemutatkoznak az egyházközségi refis ösztöndíjasok (6. rész)


Péter Lilla Dóra, a 11. A osztály tanulója is azok között van, akik erre a tanévre elnyerték a Békési Református Egyházközség ösztöndíját.

Péter Lilla Dóra általános iskolánkba járt, majd felvételizett a Szegedi Kis István Református Gimnáziumba. Az általános iskolai tanulmányait minden tanévben kitűnő illetve jeles eredménnyel végezte, mindig több tantárgyi dicséretet kapott. Kihasználta a lehetőségeket és több tanulmányi versenyen is indult. A nyolcadik tanév végén az iskola kiváló tanulója elismerő címet kapta meg, valamint átvehette az általános iskola kiváló helyesírójának, németesének, kémikusának, biológusának és történészének járó elismerést. Tíz éven keresztül járt zeneiskolába. Közösségi ember, számos önkéntes feladatot vállalt. A városi Connect Ifjúsági Centrum önkéntese, a baptista gyülekezet aktív tagja. Segíti az osztálytársait és mindenkit, aki ezt kéri. Szabadidejében Bibliát, szépirodalmat, ismeretterjesztő szövegeket olvas. Szereti az idegen nyelveket, ezeket eredményesen és intenzíven tanulja. Ebben a tanévben meg szeretné szerezni a B kategóriás jogosítványt. Sportol: rendszeresen úszik és kerékpározik. Jövőre érettségizik, egyetemre készül.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!