Gál László és csapata október 31-én fõz utoljára a Sarokházban, majd november 3-tól új helyrõl látja el összes ügyfelét napi menüvel A részletekrõl Gál László elõször a Mátrixnak nyilatkozott!
Mintegy 2500db fotót kaptunk ajándékba, bemutatásra az egykori békési szórakozóhely, a Club Fonó első korszakából a PollardCut Design-tól, Lévai Imrétől. Az építkezéstől a nyitóbulin át a nyári partiképekig több sorozaton keresztül mutatjuk be majd a 12-13 évvel ezelőtti fotókat oldalunkon.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Lukács Sándor és Rubold Ödön színművészek kedden a Nemzeti Színházban mutatták be a Sík Ferenc emlékére alapított országos színházi díjat.
A Békési Kistérségi Iskola Dr. Hepp Ferenc Tagintézményének alsós és felsõs diákjai az októberi hétvégéken Barna Zoltán tanító vezetésével két tanulmányi kiránduláson vehettek részt.
Megjelent a Békési Téka legújabb száma, amely Dr. Durkó Antal a békési piacok, vásárok történetét bemutató írásából, illetve fõként az 1950-60-as években végzett néprajzi gyûjtéseibõl közöl egy válogatást.
A Piactéri Gazdaboltban a Zöldségtermesztési Kutató Intézet (ZKI) által nemesített kiváló csíraképességű vetőmagvak teljes választékát forgalmazzuk kis és nagy kiszerelésben. A termesztéshez, fajtaválasztáshoz szakszerű tanáccsal látjuk el vásárlóinkat!